Pintér Sándor: Kétmilliárd a közbiztonságra

szróbert-MTI • 2014. július 15., kedd •
Eddig csak az öt északkeleti megyében működött a a rendőrség közbiztonsági mintaprogramja, de akkora sikere van, hogy Pintér Sándor belügyminiszter bejelentette az akció kiterjesztését. A kormány megszavazta, hogy mind a 19 megyére kiterjedjen a fokozott közbiztonságot szavatoló rendszer, aminek december 31-ig való működtetése 2 milliárd 287 millió forintba fog kerülni.
Pintér Sándor: Kétmilliárd a közbiztonságra

Pintér szerint jó lenne, ha a program 2015-ben is folytatódna, de erről már a költségvetési törvényben kell majd határozni.

Az öt megyében 15,1 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint korábban, a lopások és betöréses lopások száma 19,5 százalékkal csökkent, a gépkocsilopások száma 27,7 százalékkal, ugyanakkor például az ittas járművezetések felderítése 37 százalékkal növekedett. Közel 11 ezer embert fogtak el bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. 

közösség

további frisss

lap tetejére