Két ünnep között is edzenek

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. december 30., péntek •
Aki nem tud szökdelni, ugrani, az dobni sem tud, ezért komoly hangsúlyt fektetünk az alapozáskor az ügyességi és erősítő gyakorlatokra – mondta honlapunknak Németh László, a Dobó SE közismert edzője.
Két ünnep között is edzenek

Reggel-délelőtt dobóedzéseket, délután pedig erősítő gyakorlatokat vezényel Németh Zsolt mesteredző és Németh László edző, miközben a legifjabbak munkáját Csercsics Richárd segíti.

A junior világ- és Európa-bajnok Halász Bence és a Dobó SE további kiválósága, Gyurátz Réka, Gergelics Cintia, Rába Dániel, Hudi Ákos és az ifjabb tehetségek november végén sok futással kezdték el a téli alapozást, december végén - a Sugár úti kiscsarnokban - pedig már az erősítő gyakorlatokra helyezik a fő hangsúlyt. A nívós eredményeket szállító atléták alkotta kerethez az elmúlt időszakban több fiatal is csatlakozott.

Az iskolai téli szünetet nagyon kihasználjuk, délelőtt és délután is edzünk. Aztán amikor beindul az iskola, akkor a kicsiket egyszer, a nagyobbakat pedig továbbra is napi két edzéssel terheljük, hiszen a kiváló eredmények véres munkát igényelnek – teszi hozzá a honlapunknak nyilatkozó, szigoráról is híres tréner, Németh László.

Miközben az 5-6 kg-os medicinlabdákkal végrehajtott gyilkos ugrófeladatok közben majdnem elfogy Halász Bencéék oxigénje, azt is megtudjuk, hogy ,,hiába” a Dobó SE versenyzői által szállított világraszóló eredmények, nem jellemző, hogy több gyerek járna le a ma már igazán nívós szombathelyi dobópályára. Pedig egy-két hónap munka után, beállva a dobókörbe ,,kábítószerként” hatna a forgás. 

Továbbra is minden tavasszal járom az iskolákat, és válogatom a gyerekeket. Az általam kiszemelt 35-40 ügyesebb gyerek közül lejön az edzésre 20-25, aztán egy-két hónap után 5-6 gyerek marad. Igaz, hogy kőkemények az edzések, de a fizikai állóképesség fejlesztése a legfontosabb, hiszen súlyt emelni mindenki tud, de az alapozást semmi nem pótolhatja – folytatja az utánpótlás-neveléssel foglalkozó kiváló edző, aki szerint, ha nem sújtják a Dobó SE legjobbjait sérülések, akkor minden világversenyen lesz magyar és lesz egy, de akár két szombathelyi is, aki dobogóra állhat. 

Az előzetes esélyek szerint a férfiaknál 2017-ben is Pars Krisztián, Halász Bence, Hudi Ákos és Rába Dániel szállíthatja a nagy eredményeket, míg a hölgyeknél a nagyon szorgalmasan dolgozó Gyurátz Rékának és Gergelics Cintiának is 70 méter felett kellene dobni majd.     

A dobóatléták számára január közepén a szombathelyi téli versennyel kezdődik az idény, majd január második felében, már hagyományosan a dél-afrikai edzőtáborban folytatják az év nagy versenyeire történő felkészülést a Dobó SE legjobbjai. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére