Két part között a legrövidebb távolság

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2015. augusztus 26., szerda •
Hétszázharminchárom millió forintból újult meg Szombathely zöld szíve – hangzott el az „Új Városliget építése Szombathelyen” című pályázat projektzáró eseményén, szerda este. A városrész az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) keretében, javarészt uniós forrásból modernizálódott.
Két part között a legrövidebb távolság

A szombathelyi polgármester tavaly szeptemberben adta át a munkaterületet a kivitelezésben érintett cégek képviselőinek. Az alig egy évig tartó építési munkálatoknak köszönhetően megújult a Csónakázó-tó és környéke, a Mesevár Óvoda és az Illés Akadémia.  

Szombathely fejlődik
A Csónakázó-tónál, az Árpád utcai akadálymentes hídnál megtartott ünnepi eseményen Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője miután felidézte gyermekkori emlékeit, kiemelte: Szombathely fejlődik, mert az EU és az itt élők együtt fejlesztik. Azt remélem, hogy Csónakázó-tó a következő 50 évben is szeretett, rekreációs pihenőhelye lesz ez a szombathelyieknek.

Hozzátette: ma azt is ünnepeljük, hogy a Mesevár óvoda megújult, de az Illés Akadémia rekonstrukciója, fejlesztése is megtörtént a program keretében. 

Hende Csaba beszédében emlékeztetett az elmúlt évek szombathelyi fejlesztéseire, így a többi között a Markusovszky kórház rekonstrukciójára, modernizációjára, de a hamarosan induló Haladás sportkomplexum beruházását és a Fedett Uszoda modernizációját is szóba hozta. Mint mondta a szombathelyi uszoda hamarosan kiegészül egy új medencével, ami otthont adhat a szombathelyi vízilabdasportnak is. Emellett a csütörtökön birtokba kerülő Művelődési és Sportház megújítását is nyomatékosította, mely – mint mondta – a kultúra legszebb otthona lesz Szombathelyen.

Végül megválaszolta a nap kérdését is, eszerint ez az akadálymentesített híd pont azért áll itt, mert ,,a két part között itt a legrövidebb a távolság". 

Az építkezés éve
A projektet Puskás Tivadar polgármester ismertette, aki azt tette egyértelművé, hogy ez az esztendő az építkezés éve. 
Az IVS2 után az IVS3 is befejeződött, mert Szombathely épül és fejlődik, mert megújult Szombathely zöld szíve, a Csónakázótó és környéke – mondta, majd azt is hozzátette, hogy ez a terület mindenkit befogad, aki itt akar feltöltődni, pihenni. 

Lehetővé vált a szigetre történő akadálymentes bejutás, a környék, a növények és a világítás is megújult, kialakult a játszótér, a stégek, ahol a horgászok is eltölthetik szabadidejüket.

A polgármester azt is kiemelte, hogy minden lakossági visszajelzést felhasználtak a munka során. Beszéde végén megköszönte a kivitelezőknek, a pályázatot kiíróknak és a pályázóknak is az áldozatos tevékenységet.

A fejlődés nem áll meg, büszkék vagyunk rá, hogy az új értékekeinket átadhatjuk a szombathelyieknek – fejezte be ünnepi gondolatait a város első embere.

A fejlesztés elemei 

A város gyöngyszeme tehát megújult környezetben várja a pihenni, sportolni és szórakozni vágyókat. A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy a fejlesztés során létrehozták a Kenderesi utcai parkolót, a nyilvános illemhelyet a mozgássérültek számára is, az akadálymentes rámpát, a csónakkikötőt, a horgászstégeket, a horgászállásokat, az Árpád utcai parkolót, a vizes játszóhelyet, a kutat, a rendezvényteret, az akadálymentes hidat, és a napozóteraszt.

A projekt zárásaként Hende Csaba honvédelmi miniszter, Puskás Tivadar polgármester és dr. Kecskés László, a körzet önkormányzati képviselő átadta a szombathelyieknek a város megújult ,,zöld szívét". 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére