Két aranytorkú ifjú hölgy is megcélozta az X-Faktor döntőjét

PCS - fotó: Hornyák Emőke, Bodorkós Máté • 2017. március 14., kedd •
Werderits Ivett és Láng Laura is hosszú ideje kacérkodik a gondolattal, hogy egyszer majd híres énekesnő lesz.
Két aranytorkú ifjú hölgy is megcélozta az X-Faktor döntőjét

A Frisss.hu sem hagyhatta ki a hétvége egyik legnagyobb durranását, az X-Faktor tehetségkutató szombathelyi előválogatóját. Azt már pénteken tudni lehetett, hogy a mentorszékből felállt Tóth Gabi, hogy saját karrierjére koncentráljon, így a zsűri összetétele ismét változni fog.

Üdítő volt látni, hogy a fiatalok mennyire bátrak voltak, s az általuk legjobbnak vélt dalt adták elő több kamera, fényképezőgép, illetve néző szeme és füle halltára. Persze nem lehet mindenkiből sztár, többen csak a hecc kedvéért jöttek és tettek egy kísérletet. Azonban két tinédzser hölgy mindenképpen figyelemreméltó volt. Az általuk hozott dalból csak néhány sort kellett elénekelni ahhoz, hogy elvarázsolják a közönséget. Werderits Ivett egy Alicia Keys slágerrel babonázta meg a közönséget, míg Láng Laura Ella Henderson - Yours slágerével taglózott le minket. Velük beszélgettünk az esélyekről, a zenéről és a felkészülésükről is.

Elég sok ember gyűlt össze, ami tovább fokozta az előadók izgatottságát

Werderits Ivett Náraiban él anyukájával és testvérével, a tehetséges énekes nem először próbált a világot jelentő deszkára lépni.

Négy éve képzem a hangom, így elmondhatom, hogy hosszú ideje része az életemnek az éneklés. Tavaly egyébként már jelentkeztem az X-Faktorba, de akkor nem volt szerencsém. Valószínű, hogy nem készültem fel eléggé, így nem ért meglepetésként a döntés. Viszont ebből tanultam és úgy érzem, hogy sikerült az önmagam által felállított mércét átugranom.

Jelenleg hol tanulsz?

Itt Szombathelyen a Zeneiskolában, énekszakon tanulok, igaz komolyzenét. Egyébként egyetemre szeretnék menni, ott viszont már jazz szakon képzelem el a jövőm.

Mikor döntötted el, hogy idén is jelentkezni fogsz?

Mindig ott volt bennem, hogy meg akarom mutatni, mit tudok. Ezért a tavalyival ellentétben, idén már tudatosan készültem a válogatóra. Végleges döntést egyébként a csak néhány nappal korábban hoztam.

Forintos kérdés: miért jelentkeztél pont egy tehetségkutató műsorba?

Mert szerintem ez a legjobb hely, hogy megmutassam magam. Szeretnék bizonyítani és persze azt is megmutatni a világnak, hogy meg lehet élni ebből a szakmából is.

Alicia Keyst énekeltél, aki egy nagyon híres RNB énekesnő. Miért pont az Ő dalát hoztad?

A No Make Up mozgalom miatt esett rá a választásom. A mozgalom azt hirdeti, hogy smink nélkül is lehetünk szépek. Ráadásul az Aliciának fantasztikus hangja van, illetve alkalmas arra is, hogy jazzt énekeljen.

Szabadidődben mit szeretsz csinálni, illetve kik a példaképek számodra?

Madonna, Beyoncé és Christina Aguilera hármasnak ismerem el a munkásságát. Nagyszerű énekesnők és szép ívű karriert futottak be. A kérdés első felére pedig nehéz válaszolni, mert sok szabadidőm nincs. Ha mégis van, akkor szívesen táncolok.

+++

A másik csodálatos hanggal megáldott jelentkező kicsit messzebbről, Kőszegről érkezett. Láng Laura a Jurisich Miklós Gimnázium tanulója, de Ő is céltudatos és pontosan tudja, mit akar.

Hogy fordul meg egy 15 éves ifjú hölgynek a fejében, hogy jelentkezzen egy országos tehetségkutatóra?

A Facebookon láttam a felhívást és jó pár napig vacilláltam, hogy jelentkezzek-e?! Kicsit féltem, de elhatároztam, hogy jövök és teszek egy próbát.

Ella Henderson dalát rendkívül szépen énekelted el. Miért erre a dalra esett a választásod?

Egyrészt nagyon szeretem ezt a felvételt és tudatosan készültem a válogatóra. Másrészt pedig inspirációt adott a párom, aki távol van tőlem, a dal előadása közben például rá gondoltam.

Lehetett érezni, hogy Te sem az ágyból kikelve ismerkedtél meg az énekléssel. Mióta képzed a hangod?

Körülbelül 7-8 éves korom óta. Édesanyám énektanár, ráadásul tagja vagyok az iskolai kórusnak és több versenyen is részt vettem. Szóval tényleg elmondható, hogy életem fontos részét képzi a zene.

Nagyon fiatal vagy, szüleid mit szóltak, amikor megtudták, hogy jelentkeztél a válogatóra?

Mivel sokáig tépelődtem, így csak az utolsó pillanatban szóltam anyukámnak, aki nagyon örült és bíztatott. Apukám pedig még nem tudja, hogy mire vállalkoztam.

Pedig minden esélyed megvan, hogy akár az élő show-ban is bizonyíthass. Vállalnád ezt a feladatot?

Igazából annak örülnék a legjobban, ha énekelhetnék. Nem akarok célokat felállítani, mert ha teljesül, akkor hova tovább? Inkább azt mondom, hogyha a színpadra állok, egy teljesen más világ nyílik ki előttem. Nagyon szeretek énekelni és ez a fontos számomra, nem a hírnév.

Van esetleg hobbid? Illetve mely énekesnő inspirál leginkább?

Inkább énekest mondanék, Shawn Mendest nagyon szeretem, így kitalálható, hogy a populáris világ vonz. Szabadidőmben én is táncolok.  Kilenc éve része az életemnek ez a mozgásforma. Modern balett és kortárs tánc, amelyet versenyszerűen űzök, emellett pedig olvasni, illetve zenét hallgatni is nagyon szeretek.

 

 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére