Kerékpár és KRESZ-tábor Szombathelyen

frisss.hu fotó: Hornyák Emőke • 2017. július 13., csütörtök •
A program megvalósítását Sátory Károly a saját képviselői keretéből is segíti.
Kerékpár és KRESZ-tábor Szombathelyen

A tábor Sátory Károly, a körzet képviselőjének kezdeményezésének köszönhetően két lelkes vállalkozó és a Kresz Park Kulturális- és Szabadidő Egyesület támogatásával valósulhat meg. A képviselő elmondta, hogy a parkot, a Víztorony és a KRESZ park felújításáig is, szeretnék élettel megtölteni. A mostani tábor egy próba, mely civilek összefogásáról, áldozatvállalásáról szól egy nemes ügyért, ugyanis a tábort olyan családoknak szervezik, akik az idei nyáron nem tudták kisgyermeküket semmilyen nyaralási lehetőséghez hozzájuttatni. Ha a próba sikerül, a jövőben folytatás következhet, esetleg több nagylelkű segítő bevonásával is. A program megvalósítását Sátory Károly a saját képviselői keretéből is segíti.

A táborban a gyerekek a közlekedési szabályokkal ismerkedhetnek meg, minimális elméleti, de annál több gyakorlati feladat segítségével. Lesz sok kerékpározás, kerékpártúra, és a szervezők sok érdekes kiegészítő programot is ígérnek, melyek során sportautókat és környezetkímélő elektromos kocsikat is testközelből nézhetnek majd meg a fiatalok.

A napközis rendszerű elfoglaltság augusztus 14-én kezdődik és egy héten keresztül tart. A tábor központja a KRESZ park lesz. A részvétel ingyenes, de a szervezők kérik, hogy aki tud kerékpárral jöjjön.

Jelentkezni az skpt@freemail.hu e-mail címen lehet.

Részletes program itt. 

közösség

további frisss

lap tetejére