Kemény megpróbáltatás várt a gyerekekre vasárnap délelőtt

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. augusztus 13., vasárnap •
A zsákba futás és a lepényevés ideje lejárt, remek hangulatú ügyességi verseny várta a fiatalokat a Joskar-Ola Napokon.
Kemény megpróbáltatás várt a gyerekekre vasárnap délelőtt

Öt és tizenégy év közti gyermemeket várták a szervezők a Hobbisták Joskar-Ola Gyermek és Ifjúsági Cross ügyességi versenyére. Jelentkezőkből és akadályokból sem volt hiány a vasárnapi megmérettetésen. Több mint húsz mebert próbáló feladatot kellett teljesíteni a vállalkozó kedvű fiataloknak.

A rollerezés, a rákjárás és a bukfenc még a könnyebb kihívások közé tartozott, de akadt mászófal, hálóban mászás és gumifutás is a megpróbáltatások között. 

A kellemes kora nyári hőmérséklet pedig még vonzóbbá tette a gyerekek számára a feladatokat. Míg a versenyzők a pályán haladtak a szülők hangosan buzdították a résztvevőket. A hangulatra tehát nem volt panasz.

Akárcsak a versenyzők elszántságára. Bár a nehezebb akadályoknál kéznél volt a segítség, a gyerekek élből elutasították ennek igénybevételét. Igyekeztek mindent megtenni, ők legyenek a legügyesebbek és a leggyorsabbak.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére