Karrierje egy Záporeső hevességével tör előre, Gáspár Eszterrel, Estoval beszélgettünk

H.Maja, H.Csaba • 2015. május 20., szerda •
A fiatal, szombathelyi énekesnő számai pillanatok alatt bekerültek a rádiók sugárzási listájába, sőt, stabil helyük van a top 50-ben.
Karrierje egy Záporeső hevességével tör előre, Gáspár Eszterrel, Estoval beszélgettünk

A Bolyaiba járt általános iskolába, a Premontreiben érettségizett, a városi tv sminkeseként éli civil életét, és egyáltalán nem zenész családból származik. Mégis úgy néz ki, a színpad vonzza a legjobban. A szombathelyi közönség először a Hollywood Classics előadásokon találkozhatott vele, az utolsón Danics Dórával egy fantasztikus duettet énekelt. Most pedig már klipet forgat, a számait országszerte játsszák a rádióadók és készül a saját száma is.

- Honnan jött az indíttatás, a vonzódás az énekléshez?

- Az első emlékeim még óvodás koromból valók, arra emlékszem, hogy indultam az énekversenyen is, aztán általános iskolában már Máriát énekeltem, ami óriási dolognak számított akkor. Aztán később, az ifjúsági vöröskereszt szervezésében a Balatonon fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoztunk, meg öt éven keresztül iskolákba jártunk szintén hasonló céllal és itt ismertem meg egy lányt, aki először elhívott a buli-zenekarába énekelni. Ekkor 14 éves voltam. Egyből beleszerettem a közegbe, náluk is ragadtam, évekig együtt zenéltünk. Hétvégente falunapokon, esküvőkön, bálokon léptünk fel, rabul ejtett a színpad.

                         

- Mi vonzott benne leginkább?

- Mondják, aki szeret színpadon állni, az biztos valamilyen mértékben exhibicionista, ez valószínű nálam is így van. De az egész körítést is szeretem. Tehát, ahogy az ember készül egy fellépésre, a ruha kiválasztástól a sminkelésen át a színpadi mozgásig minden érdekel. Végeredményben szeretem, ha rám figyelnek.

- Mégsem zenészként tanultál tovább…

- Nem, valóban, kozmetikus iskolát végeztem. Ebben a szakmában helyezkedtem el a városi tv-nél. Viszont az éneklés szeretete nem múlt el közben, sőt, egyre biztosabb voltam benne, hogy nekem ezt kell csinálni.

- Mondhatjuk, hogy az első, Gyerek Hollywood Classics ugrás volt a mélyvízbe? Elvégre egy komplett szimfonikus zenekar állt mögötted.

- Abszolút így van. Izgultam is elég rendesen, de végül is nagy siker lett az Oroszlánkirály betétdala, rengeteg biztatást kaptam utána. Aztán jött a „nagy” Hollywood Classics, ahol meg már Danics Dórával énekelhettem együtt. Óriási hatással volt rám, rengeteget tanultam tőle, úgy érzem. Azóta is jó barátok vagyunk, tartjuk a kapcsolatot.

- Jársz énektanárhoz?

- Igen, tavaly nyár óta Budapesten van egy fantasztikus énektanárnőm, hetente járok fel hozzá. Tudom, hogy sokat kell még fejlődnöm, viszont sok erőt ad, hogy közben már rendszeresek lettek a fellépéseim, videoklipet forgattunk és ha elutazom Szombathelyről, akkor is hallható vagyok a rádióban.

- A Záporeső című dalodhoz készíted a klipet, jól tudom, hogy közben pedig már az első lemez is tervbe van véve?

- Tervezem, igen, de mindenképpen szeretnék saját számokat is. A dalíró szempontból „nagy nevek”-et nem egyszerű megfűzni, hogy egy most induló karriert támogassanak. Viszont én mindenképpen szeretnék részt venni az alkotásban is. Egyenlőre szövegeket írok, aztán remélem, egyszer eljön az idő, amikor dallamok is megjelennek a képzeletemben.

- Milyen lesz a lemez? Hány dalt gondoltál felvenni, és mikor jelenik meg?

- 10-12 dalban gondolkodunk a kiadómmal, a KO records-szal. Balogh Zsolt menedzserem tapasztalata nagy segítség minden kérdésben, csakúgy, mint párom és családom támogatása. Alapvetően pörgős, vidám számokat szeretnék, egy-két lassúval színesítve, de a fő cél, hogy aki meghallgatja, jó kedve legyen tőle. Az eddigi számaim visszajelzései is azt mutatják, erre vágynak az emberek, és ez passzol a személyiségemhez is.

- Akkor tehát most gőzerővel a karrieré a főszerep?

- Mindenképpen, 22 éves vagyok, rengeteg energiám van, heti háromszor járok Pestre. Szombathelyt azonban nem fogom elhagyni, ide köt minden, még Manó nevű kiskutyám is, aki mindenhova jön velem.

közösség

további frisss

lap tetejére