Kamerák kereszttűzében, biztonságban

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2017. február 24., péntek •
A Csótónál, a Domus Üzletháznál, a Nagy László utcánál, a Batthyány térnél, a régi Szentgyörgyi iskolánál, valamint a Vörösmarty és a Szent Márton utca kereszteződésénél is kamerák őrködnek a közbiztonságon – tudtuk meg az új térfigyelő ügyeleti központ pénteki átadásán.
Kamerák kereszttűzében, biztonságban

A szombathelyi térfigyelő kamerarendszer az elmúlt években folyamatosan fejlődött, amíg 2014 elején még ,,csak’ 13 kamera őrködött a vasi megyeszékhely lakóinak biztonságán, addig ma már ez a szám hatvanhat – hangzott el azon az új térfigyelő ügyeleti központ átadására szervezett sajtótájékoztatón, ahol Hende Csaba országgyűlési képviselő az ember biztonságérzetének talán legfontosabb és leginkább érzékelhető összetevőjét, a közbiztonságot külön is kiemelte. 

A kamerarendszer preventív funkciója nagyon hatásos, a zsiványok is óvakodnak a kamerák kereszttűzében a jogsértő cselekedetek elkövetésétől, ezért aztán minden olyan intézkedés, mely a kamerarendszer fejlesztésére vonatkozik, a közbiztonság további javításában játszik kiemelt szerepet.

El kell fogni, majd meg kell büntetni azokat, akik háborgatják a békés állampolgárok életét – fogalmazott az országgyűlési képviselő. 

Puskás Tivadar polgármester miután összefoglalta a biztonság érdekében elkészült szombathelyi térfigyelő kamerarendszer történetét, azt hangsúlyozta, hogy a rendszernek köszönhetően ma már rögtön reagálni lehet a történésekre, másrészt pedig a felvételeket fel lehet használni a bizonyítási eljárás során. 

Ezt követően Varsányi Péter, a közterület-felügyelet igazgatója megköszönte a szombathelyi rendőrkapitányság és a körmendi rendészeti szakgimnázium – közös feladatellátás során tanúsított – együttműködését, majd azt közölte, hogy a városban rend uralkodik, az állampolgári fegyelem a kibővített kamerarendszernek is köszönhetően megszilárdult.

A mintegy 2,5 millió forintos beruházásnak köszönhetően megtörtént a szolgálatirányítási központ átköltöztetése és korszerűsítése, a kamerarendszer bővítése után pedig összesen már 66 kamera képét figyelve őrködünk az állampolgárok biztonságán. Az a feladtunk, hogy hatékonyan működtessük a rendszert – fűzte hozzá Varsányi Péter.

Ezután az igazgató a létszámfejlesztés szükségességét indokolta, majd Hollósi Gábor rendőr ezredes, a körmendi Rendészeti Szakgimnázium igazgatója is az együttműködés fontosságát emelte ki. 

Az első évfolyamos hallgatóink aktívan vesznek részt a közterület-felügyelői munkában, ezt bizonyítja a többszörös túljelentkezés is. A közös tevékenység nagyon hasznos hallgatóink számára, hiszen, amellett, hogy az idősebb és tapasztalt kollégáktól a rendőri és a közterület-felügyelői szakmát is megtanulhatják, még pénzt is kereshetnek – tette hozzá a rendőr ezredes, aki a szombathelyi közterület-felügyelet állományát a különböző felméréséken nyújtott teljesítményük alapján minőségi szakembergárdának nevezte.

Ezután, az Ady tér 40. szám alatti szolgálatirányítási központ helyiségében zajló munkát is megtekintették a vendégek, majd belenéztek a város főbb pontjait pásztázó kamerák által mutatott képekbe is. 

A közterület-felügyelet igazgatója – Hende Csaba országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester, Ágh Ernő szakbizottsági elnök és Gulyás Ferenc rendőr ezredes, városi rendőrkapitány – jelenlétében bemutatta a szolgálatirányító központ működését. 

Itt tudtuk meg, hogy a térfigyelő kameraközpont működésével egyidejűleg, 2014-ben létrehozott un. gyorsreagálású egység tagjai – 1 közterület-felügyelő és 1 rendőr – a nap 24 órájában 12 órás váltásban figyelik a kamerafelvételeket, és ezek alapján észlelt szabálysértések és szabályszegések, bűncselekmények esetén a helyszíni intézkedések foganatosítanak. Az egységnek a riasztás után 1, éjszaka pedig 2 percen belül kell kivonulnia az adott helyszínre.  
2014 óta összesen 2914 esetben kellett kivonulni a gyorsreagálású egységnek, a kép nagyon vegyes, hiszen a garázdaságtól kezdve mind a 11 szabálysértési kategória tetten érhető, a hétvégén pedig a túlzott alkoholfogyasztás okozta esetek viszik a prímet – fűzte hozzá Varsányi Péter.  

A kamerarendszer fejlesztése összesen mintegy 70 millió forintba került 2014 óta, ennek egy részét a Belügyminisztérium által biztosított 14 millió 700 ezer forintos pályázati forrás képezte.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére