Juhász Máté és az ,,ismerős arcok”

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2016. szeptember 24., szombat •
A parton az életkor, a medencében a játékosok tudása számít.
Juhász Máté és az ,,ismerős arcok”

Az AVUS játékosának tartalmas nyara volt. Amint véget ért az OB II-es bajnokság már utazott is ki az amerikai tornára, amikor pedig már itthon a fiúk elkezdték az alapozást, ő még mindig kint játszott. Az I. OMV vízilabda-tornán már a Horkai György vezette junior-válogatottban is bemutatkozott, de önmaga játékával akkor nem volt elégedett. Juhász Mátéval beszélgettünk. 

Mikor kapcsolódtál be a hazai edzésekbe?
Itthon egy hét ,,késéssel” kapcsolódtam be a felkészülésbe. Az amerikai kaland rengeteget segített mind az angoltudásban, mind a pólós tapasztalatokban. Az államokban leginkább rossz kéz hátsó poszton játszottam, persze az eredeti, a kapás posztomon is kipróbáltak, így az idei esztendő nagyon sokat segített a különböző posztok lényegének megértésében. Elég forrófejűnek tartanak, ott kint türelmesnek kellett lennem, így leginkább türelmesebb lettem.

Térjünk rá az aligátorokra! Elég nagy játékos-mozgáson ment át a csapat. Erősebbek lettetek? 
Mindenképpen. Nagyon örültem a hazai erősítéseknek, hiszen úgy gondolom, mind az edző-, mind a játékos-posztokon is komoly erősítést hozott ez a nyár. Ismerős arcok is jöttek, nem kellett sok idő, hogy mindenkivel megismerkedhettem. A csapat átlagéletkorban 22-23 éves, 18-19 évesen is rendezzük a pályát, de a labdát is mi hozzuk. A parton az életkor, a medencében a játékostudás számít. 

Hová érhet ez a csapat?    
Szerintem jók leszünk, az első évben a biztos bennmaradás lesz a célunk, de egy jó szezonkezdet és egy kis szerencse esetén a középmezőnybe is odaérhetünk.  

A bajnokság szombaton kezdődik, ám az aligátorok első meccsére még várni kell, hiszen Kaposvárott nem készült el a vízfelület, így október 19-re halasztották az 1. forduló összecsapását.  
Az AVUS így rögtön a 2. fordulóban, szeptember 29-én, csütörtökön, - a Fedett uszoda felújítása okán, a pályaválasztói jog felcserelése miatt - Leányfalun kezdi meg bajnoki szereplését, az ellenfél a Dunakanyar Waterpolo (Szentendre) csapata lesz. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére