Jozef, a sztárok masszőrje

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. augusztus 12., szombat •
Xavi, Higuita, Köpke, Kálovics, Guzmics és Gyurátz Réka is ,,járt már” Venczel Józsefnél, aki nemrégiben a nem olimpiai sportágak világjátékáról érkezett haza.
Jozef, a sztárok masszőrje

Magyarország a 11. helyen végzett a nem olimpiai sportágaknak szervezett lengyelországi világjátékok éremtáblázatán. A wroclawi hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérem a legeredményesebb magyar szereplés a multisport-esemény 36 éves történetében.

A sporteseményen 31 sportágban 112 ország 3500 sportolója indult. A magyar küldöttség 118 fős volt, benne 13 sportág – a többi között búvárúszás, szumó, fallabda, strandkézilabda és vitorlázó repülés – képviseletében 60 versenyző. A szombathelyi Venczel József egyedül képviselte szűkebb pátriánkat, Szombathelyt, illetve Vas megyét. A közismert ,,Jozef” a magyar válogatott masszőrjeként ténykedett. 

Ha jól tudom, nem az első világjátékokon segítette a magyar válogatottakat.      

Valóban nem, immár 24 éve dolgozom masszőrként, így ez már a 3. világjátékok volt, ahol masszőrködtem. A versenyek előtt felkészítettem a sportolókat, illetve a küzdelmek után segítettem őket. A világjátékokon ezúttal Senánszky Petra volt a legeredményesebb magyar, aki ezúttal 2 aranyéremmel és egy 5. hellyel hívta fel magára a figyelmet búvárúszásban, de a jiu-jitsu versenyző Szűcs Kristóf arany- és ezüstérme is nagy siker volt.  

Mikor döntötte el, hogy sportolók mellett lesz masszőr?                                          

Korábban Németországban fociztam, aztán, amikor abbahagytam, rájöttem, hogy nem szeretnék elszakadni a sporttól és úgy gondolom ez a szakma kiváló erre. Fiúkkal, lányokkal egyaránt szeretek dolgozni. Legtöbb időt talán a strandkézisekkel töltöttem, velük már 13 éve dolgozok együtt. Legbüszkébbek a tavalyi, hazai rendezésű vébén elért 4. helyre vagyunk, ott a jelenleg Szombathelyen kézilabdázó Virág Noémi is tagja volt a csapatnak. A kézisek mellett a labdarúgó-válogatott is szerepet játszott az életemben, hiszen 5 évet dolgoztam a női válogatott mellett, de a bronzérmes fiú U20-as válogatottal is sikeres lehettem. 

Maradjunk még a focinál, híres sztárokat is felkészített a fontos meccsek előtt…      

Eléggé kitágult számomra a világ, volt szerencsém 40 országban dolgozni már, egy alkalommal egy szaúd-arábiai I. osztályú csapat edzőtáborában dolgoztam, és az ott rendezett nemzetközi tornán a Barcelona katalán sztárja, Xavi Hernandez, a kolumbiai csodakapus, Higuita, de a német válogatott hálóőr, Köpke és a Fradi jelenlegi mestere, Doll és a szombathelyi Koman Vladimir is megtapasztalta a kezeim jótékony hatását. Most pedig a Puhl Sándor és Kassai Viktor vezette profi játékvezetők mellett is masszőrködöm. 

És persze a szombathelyi élsportolók sem maradhatnak ki…
Kálovics Anikó és Guzmics Richárd is megfordult már nálam, mostanában pedig a kalapácsvetők és a kosárlabdázók járnak ide.

Legutóbb Gyurátz Réka épült fel nálam bokasérüléséből, de Ivan Zigeranovic is járt már itt, Darrin Govens és Halász Bence pedig a fiamhoz jár. 
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére