Joseph Szabo fényképeken örökítette meg az amerikai fiatalok letűnt korszakát

NR/telegraph.co.uk - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery • 2017. március 30., csütörtök •
Tanári munka a javából, rengeteg érdekességgel.
Joseph Szabo fényképeken örökítette meg az amerikai fiatalok letűnt korszakát

1972-ben a Long Island-i Malverne Gimnázium 28 éves művészet és fényképészet tanára, Joseph Szabo igyekezett megtalálni a közös nevezőt a diákjaival. Jobb híján azt csinálta, amihez értett, vagyis elkezdte fotózni őket. Mindenkiről akart készíteni egy képet, függetlenül attól, hogy egy sztereotípiát képviseltek, vagy épp teljesen egyediek voltak. Persze, nem titokban készültek a képek, így a gyerekek egyre inkább tisztelték Joseph-et és egyre jobban tetszett nekik a "sztárság".

Anthony és Terry (1977) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

Nem sokkal később Szabo tanár úr már nem csak a tanórán fotózta a tiniket, hanem suli után az utcán, a strandon és a saját otthonaikban is. 1978-as "Majdnem felnőttek" című könyvében úgy ír erről a tanár, hogy megmutatta, mit csinálnak a gyerekek iskola helyett és után. Ez az igazi semmittevés, mert ezt játéknak már nem, munkának pedig még nem nevezhetjük.

Rágógumis lány (1984) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

A hosszú hajú, trapéznadrágos ifjak egyrészt hozzák a 70-es évek világát, másrészt pedig kellően éretlenek voltak ahhoz, hogy ne önmagukat adják a kamera előtt, semmi pózolás, vagy trükközés, csak zárkózottság és öntudatlanság, amitől csak még nehezebb dolga lehetett a fotósnak.

Charlie a Jones Beach-en (1976) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

"Abban az időben nem volt túl sok kamerás ember az utcákon, olyan meg még kevesebb, aki fotózott is volna. Ma már mindenkinek van kamerás telefonja, így mindenki egy fotós. A bizalom is egyre kevesebb, köszönhetően a számítógépeknek és a hackelésnek" - mondja Joseph Szabo.

Fájdalom (1972) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

A Malverne Gimi tanára sohasem gondolta volna, hogy idővel a képei túlnőnek az intézmény falain, bár arra már akkor is rájött, hogy ez egy aranybánya, amiben ő az egyetlen bányász. Szabo 1999-ben ment nyugdíjba, de a fotózással azóta sem hagyott fel.

Jackie a Jones Beach-en, Long Island (1983) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

Éjszakai baglyok (1971) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

Priscilla (1969) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

Három barát (1976) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

Tom és az autója (1977) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

Tony és a Bar Boys (1975) - Fotó: Joseph Szabo; courtesy of Michael Hoppen Gallery

közösség

további frisss

lap tetejére