Jön a nagyon laza, nagyon színes gipsy musical, a Somnakaj!

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 12., csütörtök •
Falusi Mariann, Oláh Gergő és Kovács Antal énekelt nekünk és ezzel teljesen bearanyozta az unalmas csütörtökünket.
Jön a nagyon laza, nagyon színes gipsy musical, a Somnakaj!

Rég voltunk ennyire jó hangulatú sajtótájékoztatón, mint ma délelőtt a Veranda Pizza & Pastában. Az ŐrvidékHáz szervezésében a jövő héten ide látogató Somnakaj című produkcióról volt szó, ami egy gipsy musical Falusi Mariannal, Kovács Antallal, Oláh Gergővel, Papadimitriu Athinával, Szakács Hajnalkával és Szakcsi Lakatos Bélával többek között, mert körülbelül ötven fős gigaelőadás készül bemutatkozni jövő héten pénteken a Művelődési és Sportházban.

Ez a darab egyszerre koncert, színház, tánc, irodalom és tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés és a modern formák találkozása. Humorban és misztikumban is bővelkedik a történet, amiben Somnakaj (szó szerinti jelentése: arany), a fiatal roma lány útkeresésének állomásai jelennek meg. Falusi Mariann délelőtt úgy fogalmazott ez a darab a máról szól. A valós történetből táplálkozó darabban megvan az elfogadás gesztusa, benne a kultúrák találkozása, a hit és a szerelem.

Az előadást amúgy tavaly mutatták be a Művészetek Palotájában, aztán turnéra indultak vele, aminek egyik állomása Szombathely. A szereplők elmondása szerint nagyon örültek, mikor hosszú perceken keresztül állva tapsolták őket.

Mi is így tettünk, mikor énekeltek nekünk és a Fő téren sétálók is, amikor egy két rögtönzött dallal meglepték őket.

A koncert előtt az esélyegyenlőségi nap aktualitása nyomán napközben családi programmal a sztárokkal játszhatnak a gyerekek. A Sportházban 11 órától ingyenes családi nap lesz, ahol várépítés, közös történetírás, ügyességi feladatok, játékkészítés és hangszer kipróbálási lehetőség várja az érdeklődőket. A játékok és feladatok fő célja, hogy a gyerekek a színes programokon keresztül megtapasztalhatják az egymás elfogadásának fontosságát. Érdemes bevésni a naptárba a 15 órát is, akkor interaktív koncertet adnak a gyerekeknek az esti Somnakaj musical szereplői. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére