Jó példa és hiánypótlás (fotógalériával!)

szróbert • 2014. április 23., szerda •
Az adósságkonszolidáció következtében felszabadult források miatt történhet meg Szombathelyen, hogy napjainkban már fejlesztésekre is jut forrás – hangzott el a Kisfaludy Sándor utca – Savaria tér mögötti tömbbelső avatásán. A Vasi Mester Bt és a Szompark Kft kivitelezésében teljesen megújult tömbbelső összességében 68,5 millió forintos beruházás eredménye.
Jó példa és hiánypótlás (fotógalériával!)

A szalagátvágás előtt Szombathely polgármestere elmondta, hogy olyan barátságos és szép környezet jött létre itt, a Kisfaludy Sándor – Savaria tér mögötti tömbbelsőben, ahová ezután már szívesen tér majd be felnőtt és gyermek egyaránt. 
A körzet képviselője, dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnok pedig azt emelte ki, hogy a gondos tervezésnek köszönhetően mindenre jutott pénz. 

Fórumot tartottam a beruházás előtt, alatt és utána is, igyekeztünk mindent az itt élők igényei szerint alakítani. Hiánypótlás ez a tömbbelső, hiszen a belvárosban sikerült kialakítani egy játszóteret. Ezért aztán példa is lehet a többi, városunkban található tömbbelső számára, hogyan is lehet még jobban élhetővé tenni egy ekkora belső udvart, illetve zöld felületet – tette hozzá a tanácsnok asszony. 

Ezt követően dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnok, a körzet képviselője felavatta a Kisfaludy Sándor utcai tömbbelsőt, majd szót váltottak a helyi lakókkal, de arra is időt szántak, hogy a játszóteret már birtokba vevő gyermekekkel játszanak egy kicsit.  

A Vasi Mester Bt és a Szompark Kft. kivitelezésében teljesen megújult a belső udvar, a burkolat, emellett létrehozták a térkő burkolatú feltáró utat, valamint a házak melletti új aszfalt gyalogjárdát is. Huszonöt darab térkő burkolatú parkoló is létesült, emellett a közvilágosítást is korszerűsítették.
A tömbbelső beruházása összesen 68,5 millió forintba került.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére