Ismét nívós vízipóló lesz Szombathelyen

SzR-HCs • 2014. augusztus 13., szerda •
A mieink mellett a közvetlen világelitbe tartozó olasz és montenegrói, valamint a német korosztályos vízilabda-válogatott szerepel az augusztus 15-17 között Szombathelyen lebonyolítandó Savaria Nemzetközi Férfi Utánpótlás Vízilabda Tornán - tudtuk meg a Tóvendéglőben tartott sajtótájékoztatón. A hétvégi magyar szereplés pénteken 19 órakor kezdődik, az ellenfél Németország lesz.
Ismét nívós vízipóló lesz Szombathelyen

Ismeretes, hogy tavaly Szombathely adott otthont az utánpótlás vízilabda világbajnokságnak. A tavalyi siker megmozgatta a vasi pólós társadalmat és egy igazi klasszis, a több mint kétszázszoros válogatott, Gyöngyösi András vállalta a szombathelyi szakmai munka irányítását. 
A frisss.hu azt is megtudta, hogy a mostani tornát megszervező Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) idán az OB II-ben már elindul egy felnőtt csapattal, azzal a nem titkolt céllal, hogy minél rövidebb idő alatt élvonalbeli meccseken szurkolhassanak a szombathelyi pólóért rajongók. Jó hír, hogy a sportági feltételek is hamarosan javulhatnak, hiszen egy TAO-s pályázaton 2 milliárd forintot nyert az AVUS.  
A nemzetközi utánpótlás vízilabda tornát pénteken 16 órakor nyitják meg, majd olasz-montenegrói nyitómeccs, aztán 18 óra  30 perckor magyar-német összecsapás szerepel a programban. A mieink szombaton is ekkor szállnak a Tófürdő medencéjébe, ekkor majd az olaszokkal meccselnek, vasárnap pedig 11 órakor a montenegróiak ellen fejezzük be a tornát. Hajrá magyarok! 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére