Iron Cross Tour 2014: az erő és az állóképesség határán

szróbert • 2014. augusztus 17., vasárnap •
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben ért véget az Iron Cross Tour idei Vas megyei sorozata. A körmendi, szombathelyi és bükfürdői kihívás után, augusztus 16-án Sárváron is komoly sikert aratott ez a sportág. Az erő-állóképesség határait feszegető nyári versenysorozat utolsó állomásán szkanderverseny is színesítette a programot. A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy teljesen civil kezdeményezésre jött létre a saját testsúlyos gyakorlatok Vas megyei versengése. Tekintse meg a helyszínen készített fotóinkat is!
Iron Cross Tour 2014: az erő és az állóképesség határán

Az esemény főszervezője, dr. Szendrő-Németh Tamás honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy a húzódzkodások, felülések, fekvőtámaszok, guggolások, különböző gimnasztikai- és súlyemelő gyakorlatok és persze a helyszín révén az úszás tette nehézzé a feladatokat.  
Fantasztikus teljesítményt nyújtott mindenki, a lányok pedig külön dicséretet érdemelnek, Azt hiszem, ha egy átlagos férfitársunk beállna ellenük versenyezni, akkor csúnya vereséget szenvedne - tette hozzá a főszervező. 

Az összesített eredmények alapján kihirdették a férfi és női bajnokot, valamint a csapatverseny győztesét is. Ez utóbbi kategóriában egyébként mind az öt versenyző egy-egy feladatot hajtott végre. Dobozra ugrottak, húzódzkodtak, fekvőtámaszt hajtottak végre, tolódtak és persze úsztak is a résztvevők. Ezek nagyon jó közösségformáló versenyszámok voltak, amiről dr. Szendrő-Németh Tamás azt is elmondta, hogy volt, aki a verseny miatt tanult meg úszni. 
Az Iron Cross kiegészítő sportága ezúttal a szkander volt. A magyar szkanderszövetség főbírója, Dóró József vezetésével ugyanis szkanderben próbálhatták ki magukat a strand legerősebb férfiúi. 2015-ben folytatása következik!    

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére