Niccoló Machiavelli a reneszánsz egyik nagy társadalomkritikusa volt, most úgy tűnik, ötszáz év után is meglehetősen erősen van jelentése a mondatainak. A Weöres Sándor Színház legújabb darabja pedig finoman rávetíti ezt a véleményt a jelenkori Magyarországra, és kicsit Szombathelyre. De hát ezt várjuk valahol a színháztól, nem? Hogy kimondja, amit mi nem, vagy amit nem merünk. Valló Péter rendezőt most sem kell félteni, nyíltan megfogalmazza, amit gondol, úgy, hogy közben nem lesz hatásvadász.
Most adott egy nagyon gazdag, de kellően idős építési vállalkozó, népszerű nevén Miska Mester, akinek van egy jóval fiatalabb felesége, Luca asszony. A probléma csak az, hogy akárhogy is „próbálkoznak”, csak nem akar összejönni a baba, trónörökös pedig kell, aki jó lenne, ha fiú lenne, de ennyi idő után megtenné már a lány is. Miska Mester jobb keze, Ligeti Richárd ügyvéd feladata többek között az, hogy megoldást találjon a terméketlenségi problémára. Kapóra jön neki, hogy éppen Párizsból visszaköltözött Makkos Kálmán szofverfejlesztő, vagyis akarom mondani, természetgyógyász, aki meg akarja hódítani középiskolás szerelmét, Lucát. Kitalálják, hogy egy csellel beadatják vele a mandragórából készült italt, amitől hipp-hopp elmúlik a meddősége. A mandragórát amúgy szerencsegyökérnek is nevezik, a középkorban a termékenység jelképe volt.
A darab tele van apró poénokkal, amik hatalmasat robbannak a nézőtéren, néha egy-egy elejtett fél mondat meghatározza a következő perceket. Jordán Tamás Miska Mesterként hol tréningruhában spinningel, hol menő vállalkozóként az építési területet felügyeli. Aztán itt van a lámúros Jámbor Nándor, aki mindent megtenne szíve választottjáért, még akkor is, ha elevenen kell eltemettetnie magát. Hartai Petra tökéletesen adta az elkényeztetett úri hölgyet, és nagyon életszerű volt Bálint Éva is anyósként, aki szívesen összeszűrte a levet még a plébánossal is. De hát a reneszánsz óta biztosan tudjuk, hogy a cél szentesíti az eszközt. Csankó Zoltánt imádtuk Timót atya szerepében, aki bárkit feloldozott bűnei alól és bárkit befolyásolt a döntésében egy kis alamizsnáért cserébe. Pluszban bejött a képbe Balogh János, aki ráveszi a nagyon óvatos és nagyon szkeptikus Miskát, hogy érdemes hinnie a mandragóra elsőre furcsa, ám csodás hatásában.
Működik ez a darab a Márkus Emília terem színpadán, ahol egy kész építési területet varázsoltak oda. A felállványozott részhez lift és ki-be tolható részletek tartoznak, sőt nagyon jól mutat, ahogy a ponyva mögött fel-feltűnnek a szereplők. A látvány mellett, ami amúgy szintén Valló Péter fejéből pattant ki, mégis sokat dobott a történeten Duró Győző átdolgozása. A szöveg nagyon mai és nagyon élvezetes, van mit gondolkodni rajta.
Mély és eget rengető tartalmat ugyanakkor ne keressen senki a darabtól, egyéjszakás kaland ez, de annak remek.
