Nem árt az óvatosság: Így vernek át a wellness-szállók

blikk.hu • 2014. július 16., szerda •
A hiúság nem csak emberi gyarlóság, a wellness-szállodák is szeretnék szebbnek, jobbnak mutatni magukat, mint amilyenek valójában. Az internetes fotós hirdetéseken a hotelszobák gyakran tágasabbak, szebbek, világosabbak, a medencék nagyobbak, felszolgált ételek pedig tetszetősebbek és bőségesebbek, mint amivel az átvert vendég a valóságban szembesül – ez derül ki abból a kutatásból, amelyek a Budapesti Gazdasági Főiskola adjunktusa, Karakasné Morvay Klára készített.
Nem árt az óvatosság: Így vernek át a wellness-szállók

A trükköző wellness-szállók felsorolnak olyan szolgáltatásokat is a kínálatban, ami nem is  érhető el náluk. Volt, aki arra panaszkodott, hogy lovagolni szeretett volna, de nem tudott, mert a szomszédos lovardában tehette volna, ám az közben bezárt. Vagy masszázst ígértek a vendégnek, ha még egy napot lefoglal, végül kiderült, hogy az ajándék kényeztetés mindössze 10 perces.

Az is visszatérő probléma, hogy a meghirdetett este tíz óra helyett már fél 9-kor bezárt a wellnessrészleg. Már ha épp volt víz a jakuzziban vagy a gyerekmedencében – sorolta a leggyakoribb panaszokat Morvay Klára. Aki biztosra akar menni, ne higgyen a fotóknak, olvasgassa az internetes fórumokat, ahol a vendégek megírhatják véleményüket – tanácsolta a szakember.

„A wellnessrészleg egy pici szaunából, egy pár személyes jakuzziból és egy »medencécskéből« áll, ami talán 150 cm mély. A szaunával mindig gond volt, folyamatosan szólni kellett, hogy állítsák melegebbre, mert így élvezhetetlen. A képek félrevezetőek” – figyelmeztet egy ilyen fórumon az egyik hotel csalódott vendége. Egy másik panzióban pedig arra panaszkodtak, hogy a wellness-részleget 17 órakor már nem akarták nyitni, bár este 7-ig szólt az üzemidő a hirdetésben.

közösség

további frisss

lap tetejére