Így szurkoltok Ti!

Frisss - Fotó: Bodorkós Máté és Tóth Arnold • 2016. november 30., szerda •
A vasi El Classico margójára: konfetti, hangorkán és pacsi minden mennyiségben, avagy mit láttunk mi a mérkőzésen kívül?!
Így szurkoltok Ti!

Tegnap óriási csatában diadalmaskodott a Falco KC, az élvonalbeli kosárlabda bajnokság mérkőzésén és fosztotta meg megyei riválisát veretlenségétől. A keddi mérkőzésen nemcsak a pályán voltak érdekes pillanatok, hanem a lelátón is. A találkozóról szóló összeállításunk ITT található!

Már hat órakor melegítettek a csapatok és a szurkolók is. A körmendiek szokásukhoz híven konfetti záporral köszöntötték kedvenceiket.

 

Persze a hazai szurkolótábort sem kellett félteni.

 

A körmendi szakvezető nézi át jegyzeteit, titkon bízva a veretlenség megőrzésében.

 

Váradi Kornél megélt pár megyei derbit, a mérkőzés előtt az egykori játékos is feszülten készülődött.

 

Volt miért fogni tegnap este a fejeket. Sok hibával játszott a Körmend, ezt pedig a szimpatizánsok arca is hűen tükrözi.

 

A játékvezetői hármas sem hozott mindig megfelelő ítéleteket, itt épp egy faultot kérnek számon a sípmestereken.

 

Sör, chips, ropi - egy hamisítatlan rangadó nélkülözhetetlen kellékei.

 

Az egyik legfiatalabb szurkoló, aki nem hiszi el, amit lát. Pedig így van, nyert a Falco!

 

Nem maradhatott el a kézfogás sem a mérkőzés végén. Teo Cizmic gratulált a hazai csapat vezetőedzőjének.

 

Jó mulatság, férfimunka volt...

 

...és persze nem maradhatott el a szurkolók gratulációja sem.

 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére