Így boríts ki egy kismamát még a félidő előtt!

frisss.hu • 2016. október 23., vasárnap •
Örök érvényű kijelentés, hogy a gyerekneveléshez, csak egy ember nem ért: akinek van. De hogy ez már a várandósságra is igaz lesz, azt nem gondoltam volna.
Így boríts ki egy kismamát még a félidő előtt!

Kezdjük talán onnan, hogy mikor még csak távoli terveink között szerepel a gyermekvállalás, nagyon határozott elképzeléseink vannak mindenről. Elítéljük, és megvetjük a kollégánkat, aki a két csík produkálása után kiíratja magát táppénzre. Dologtalan kis láblógatónak tituláljuk, aki a családon belül engedi meg magának ezt a luxust – legyen szó sógornőről vagy unokahúgról. És persze teljesen felelőtlennek tartjuk, aki viszont utolsó lélegzetvételéig kitart, és teszi a dolgát a munkahelyén.

Aztán ott állunk az orvosi véleménnyel a kezünkben, mely igazolja, hogy van szívhang, és élő a terhesség. Na, ilyenkor szokott minden kicsit összekuszálódni.

Rájövünk, hogy a reggeli rosszullét igazából egész nap tart, és így nehéz jó pofát vágni az ügyfelekhez, vagy épp a főnökünkhöz. Utána olvasunk, hogy milyen nagy az esély a vetélésre az első 12 hétben. Kiderül, hogy a stressz, vagy a megterhelő munka mennyire sok kockázatot rejt, és valahogy újraértékelődik minden. Már nem olyan fontos, hogy mit gondolnak mások, és már az sem érdekes, hogy lenéznek a még gyermektelen nők, és inkább azt mondjuk, csökkentjük a terhelést.

Mikor már eltelt a kritikus időszak, odaállunk a főnökünk elé, és közöljük a hírt. Aki, ha jó fej, gratulál, velünk örül, megkérdezi, hogy mit, hogy szeretnénk, hogy terveztük, és biztosít minket arról, hogy a későbbiekben is számít ránk. Na, ebben az esetben szoktak a kismamák, amíg csak lehet, lojálisan kitartani. Segíteni az utód kiválasztásában, betanításában, és még sorolhatnánk.

És persze van a rossz fej főnök. Aki úgy reagál, hogy szinte elnézést kell kérni tőle, hogy gyermeket várunk. Aki egy percig nincs tekintettel állapotunkra, továbbra is elvárja az el nem számolt túlórákat, üvölt a határidős munkák miatt, és mindent megtesz azért, hogy lelkifurdalást keltsen bennünk áldott állapotunk miatt. Na, innen szoktak általában ideje korán felállni a leendő anyák. Sőt, nem ritka az sem, hogy a várandós nőnek egyszerűen kiadják az útját. Igen, lehet. Igen, megteszik. Felháborító!

Majd persze ott a rokonság, akinek szintén meg van a véleménye. Ha lazábban vesszük a munkahelyi teendőket: „te jó ég, mit szólnak”, ha igyekszünk helyt állni, akkor „nem lesz ebből baj?” Nyilván így sem lesz könnyebb.

És persze jönnek a barátnők, akik pedig meg akarnak minket győzni arról, hogy ahogy ők csinálták az volt a tuti, bármelyik verzió is legyen az.

Itt már kezd egy kicsit tele lenni a kismamák hócipője – ha nem lenne elég a hormonok tombolása. És akkor jön a következő felvonás a várandósság alatti mozgással kapcsolatban.

Szépen kitaláljuk, hogy mi bizony kitartunk, és heti három edzést letolunk - csak talán kicsit lazábban. Mert mi formás kismamák leszünk, és nem hízunk el. Aztán megkapjuk a papírt, hogy a „placenta hátul, mélyen van”. Ne emeljünk, ne sportoljunk, és még véletlenül se erőltessük meg magunkat. Ilyenkor aztán villámgyorsan omlik össze a világ. Pedig mi eltökéltük… Aztán jönnek a megmondó emberek, akik lenézően a lustaságunkért közlik velünk, hogy amit a doki mondott, miért hülyeség…

Akár ezen a ponton is elege lehetne a kismamáknak a kívülről okoskodókból, de akkor még folytathatjuk a sort: a mikor vegyük meg a babaholmit, milyen lesz a gyerekszoba, kinél szüljünk kérdéskörökkel… Kész szerencse, hogy erről is mindenkinek konkrét elképzelése van. 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére