Idén is várják a szakmák fiatal tehetségeit a világbajnokságra

frisss, Euroskills 2018 • 2019. január 27., vasárnap •
Ezúttal Oroszország lesz a házigazda.
Idén is várják a szakmák fiatal tehetségeit a világbajnokságra

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a versenyszámok szakmai támogatói együttesen várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakközépiskolásoknak, végzős szakiskolai tanulóknak, technikusoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék tudásukat szakmájukban a WorldSkills Kazan 2019 versenyen. Augusztus 22-27. között Oroszországban rendezik meg a Szakmák Olimpiájának is nevezett világversenyt. A versenyre a világ több mint 60 országából érkeznek szakemberek és mintegy 1600 fiatal versenyző küzd meg a világbajnoki címért. Jelenleg festő, díszítőfestő; szakács; fodrász; asztalos; dekoratőr, kirakatrendező és grafikus versenyszámokban várják a jelentkezőket. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik 1997. január 1. után születtek, de a jelentkezéskor 18. életévüket már betöltötték és vállalják a több fordulós válogatóversenyeken való részvételt, a szakmai támogatók és a szakértők közreműködésével vezetett több hónapon át tartó felkészítést az általuk biztosított képzőhelyeken.

közösség

további frisss

lap tetejére