Idén is két hétvégét érint a Múzeumok éjszakája

Frisss - fotó: Hornyák Emőke, Frisss • 2017. június 14., szerda •
A 2017-es programsorozat tematikája a fotográfia valamint a képalkotási technika köré épül, de lesznek visszatérő elemei is a rendezvénynek.
Idén is két hétvégét érint a Múzeumok éjszakája

Két hétvége, négy intézmény és rengeteg program. Röviden így lehetne összegezni az idei Múzeumok éjszakáját. Valójában sokkal többet kap az ember annál, amit a program alapján sejthet. Szerda délelőtti sajtótájékoztatón Czenki Zsuzsanna, a Savaria Múzeum általános igazgatóhelyettese köszöntötte a sajtó megjelent képviselőit, aki beszédében elárulta, hogy az idei rendezvény a sejtelmes címmel ellátott FÉNYÉRZÉK-re épül.

Tartalmilag a képalkotásról, a fotográfiáról, a technikai és technológiai tudnivalókról lesz szó, de betekintést nyerhetnek az érdeklődők a fotósok, valamint a fotótörténetbe is. A Múzeumok éjszakájának első hétvégéjén, június 17-én három helyszínen várják a tudományra szomjas embereket. A programfüzetet lapozva megállapíthatjuk, hogy igazán sokszínű előadásokkal, tárlatvezetéssel készültek a szervezők.

A Savaria Múzeumban a NemdeBár együttes zenél, de bepillantást kaphatunk az MR-CT felvételek képalkotásáról is, melyet Dr. Vígh Károly prezentál. Természetesen idén sem maradhatnak el a múzeumpedagógiai foglalkozások sem, szigorúan a képalkotások jegyében.

A Szombathelyi Képtárban rendhagyó tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők, valamint egy rendkívül érdekesnek tűnő beszélgetést is hallhatunk, Réz András filmesztétával Készman József cserél gondolatokat az amatőr fotósok világáról.

Az Iseum Savariense fényfestéssel szórakoztatja egész este a közönséget, de választhatjuk a kerekasztal beszélgetést, a virtuális sétát Savaria romjai között és a természetesen rendhagyó tárlatvezetést is.

A Vas Megyei Levéltár szintén a képalkotással kapcsolatosan építette fel programját. Az este folyamán szó lesz a szombathelyi amatőr fotózás történetéről, kiemelten foglalkoznak majd Vizmathy Géza munkásságáról is és lehetőség lesz a börténcellák, valamint régi kínzóeszközök „kipróbálására” is.

A Szombathelyi Törvényszéken három fiktív esetet tárgyalnak június 17-én este, amely szigorúan követi a Múzeumok éjszakájának tematikáját. Ezúttal a paparazzi képek, valamint a világhálón található filmek és fotók hitelességét boncolgató esetek közül válogathatunk.

Június 24-én a Vasi Skanzenben pedig minden a népi hagyományokat követő lakodalmakra épül. A Jön a szerelem elnevezésű est folyamán a lakodalmas körmenethez csatlakozhatunk, de a lagzikban szokásos játékokat is megnézhetjük. A hagyományos tűzgyújtás után szalonnasütéssel, borozással zárul a fantasztikus este.

 

Részletes program: 

 

SAVARIA MÚZEUM, SZOMBATHELYI KÉPTÁR, ISEUM SAVARIENSE,
MNL VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA I.
 
Június 17. szombat 18.00-24.00
Savaria Múzeum
 
18.00  NemdeBár: …mert holdvilágos éjszakán szerelemhez nem kell szépség - (Lehőcz-Takács-Maronics Kreatív Zenei Műhely) - zene a múzeumparkban
18.30  Ezüstbe zárt világegyetem - Kovács József csillagász előadása
19.30  NemdeBár – zene a múzeumparkban
20.00  Fénytörténetek - Bartis Attila íróval Kelbert Krisztina történész beszélget
21.00  Tárlatvezetés a Fényérzék- Személyes című kiállításban
22.00  Radioaktivitás – fotoaktivitás - Vig Károly muzeológus előadása
22.30  NemdeBár - zene a múzeumparkban
23.00  A TOTÓ játék eredményhirdetése
 
Múzeumpedagógiai foglalkozások:
Van képed hozzá? -  Ha nincs, keress, alkoss, csinálj magadnak! Vedd alapul a Fényérzék- Személyes kiállítás fotóinak részleteit, ne törődj a tér és idő korlátaival, használd a képzeleted és varázsolj! Fekete-fehérből színeset, személyeset, káoszból rendet.
Fotóretus ceruzával - restaurátor gyakorlatok kezdőknek
Camera obscura és előhívó kísérletek
Fészket, tojást, madarat – játékos ismerkedés környezetünk madárvilágával
 
 
Szombathelyi Képtár
 
18.00 Rendhagyó tárlatvezetés és beszélgetés T. Takács Tibor képzőművésszel, Gálig Zoltán művészettörténésszel és Peltzer Gézával
18.30 A fotográfia kezdetei - Varga Eleonóra történész előadása
19.00 Záridő – Fotográfia a képzőművészet találkozása a boncasztalon
Réz András filmesztétával Készman József művészettörténész beszélget
20.00 Stílusok - Tárlatvezetés a Fotó/Szintézis kiállításban
21.00 Portrék ma - kerekasztal-beszélgetés Baráth Noémivel, Benkő Péterrel, Dallos Lászlóval és Szilárdi Bélával; A beszélgetést vezeti: Vágvölgyi András
22.00 Portrék - Tárlatvezetés a Fotó/Szintézis kiállításban
 
 
Vendégünk a Szombathelyi Törvényszék:
Fiktív perek, jogi esetek, kihágások
18.30; 20.30; 22.00 Paparazzi - Fotográfia a bűnüldözésben
Helyszín: Szombathelyi Képtár, konferenciaterem
 
18.00-23.00 Kézműves foglalkoztató:
Instagram másként – „ki vagyok én?” – önálló alkotások létrehozása újságok, képek, fotók felhasználásával
Hogy készül a linómetszés?
Hálót szövünk, mint a pók – szövés vessző alapra, fonalak és textilcsíkok felhasználásával
 
 
Iseum Savariense
 
18.00 Iseum Highlights - "Nyalánkságok" az Iseum állandó kiállításában - rendhagyó tárlatvezetés Bíró Szilvia régésszel
19.00 A látható és a láthatatlan. Virtuális séta Savaria romjai között - túravezető: Sosztarits Ottó régész
21.00 Légből kapott régészet és más csudaságok - Különleges módszerek az archeológiában - Szabó Máté régész (Pécsi Tudományegyetem)
22.00 Mi is lapul Szombathely alatt? – kerekasztal-beszélgetés Csapláros Andrea, Pap Ildikó Katalin, Sosztarits Ottó, Anderkó Krisztián régészekkel
18.00-24.00 FényHangÁr - Fényfestés és zene az Iseum udvarán
 
18.00-23.00 Kézműves foglalkozás:
Papírból márványt - Készítsd el a savariai Iseum templomának makettjét!
 
 
Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára
 
18.00–23.00 A börtöncellák sötétje
Az egykori vármegyei börtön – a levéltár régi épülete – pin­­cé­jé­nek egyéni megtekintése, kín­zó­esz­kö­zök „ki­pró­bálása”.
 
Kísérőprogramok az előadó- és kiállítóteremben:
Szombathely mindenkép(p)en. A szombathelyi amatőr fotózás története, 1899–1990 - Időszaki tárlat
Sötétkamra. A fényírás megjelenítése Foglalkozásvezető: Sikné Pászti Eugénia
Levéltári kiadványok vására
 
18.00–19.00; 21.00–22.00 A szombathelyi amatőr fotózás története
Előadó: Bajzik Zsolt
19.00–20.00; 22.00–23.00
Vizmathy Géza (1865–1932), az amatőr fotográfus 
Előadó: Melega Miklós
19.30–20.30; 21.30–22.30 Az éjszaka leple alatt – levéltári raktárak és iratok megtekintése
Vezető: Pál Ferenc
20.00–21.00; 23.00–24.00 Műkedvelő – profi. Kiss Zoltán (1867–1924), a fényképész és szakíró
Előadó: Mayer László
 
Információ: MNL Vas Megyei Levéltára – 9700 Szombathely, Hefele Menyhért u. 1. Telefon: +36 94 514 800; e-mail: vaml@mnl.gov.hu; honlap: http://mnl.gov.hu/vaml
 
A TOTÓ megfejtését 22.30-ig lehet bedobni a múzeumok gyűjtőládáiba.
Eredményhirdetés 23.00-kor a Savaria Múzeum parkjában.
Nyeremények és felajánlóik:
Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum
    Felnőtt szuperkombi napijegy 2x2 fő (ajándékutalvány)
 Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
    fürdőbelépő 2x1 fő (ajándékutalvány)
    kötélpálya   2x1 fő (ajándékutalvány)
3 db 1 évig érvényes ingyenes könyvtár- és internethasználat (Siker Könyvtár)
1 évre szóló olvasójegy 2 fő részére (Berzsenyi Dániel Könyvtár)
 
Különdíjak:
1 db kiadványcsomag (MNL Vas Megyei Levéltára)
3 db kiadványcsomag (Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum)
 
 
Belépőjegy (érvényes aznap mind a 4 intézménybe):
Felnőtt: 1200 Ft
6-18 év között és 60 év felett: 600 Ft
 
 
VASI SKANZEN
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA II.
 
Június 24. szombat 20.00-24.00
Jön a szerelem
20.00  Kép-átmenetek. Fényképek a hagyományos közösségek életében
Kiállításmegnyitó
20.30 A legénybúcsútól a menyasszony-búcsúztatóig a Szili Hagyományőrző Együttes közreműködésével
21.00 „Az én esküvői képeim” felhívásra beérkezett anyagokból rendezett kiállítás megnyitója
21.15 Álmenyasszonyoktól a „paptánc”-ig
21.45 A Kánai menyegzőtől a menyecsketáncig
22.30 Lakodalom lesz a mi utcánkban… - filmvetítés a pajtában
23.00 Tűzgyújtás, söprűtánc és más lakodalmi tréfák
            (Tűzugrás csak saját kötésű virágkoszorúval!)
23.30 Szalonnasütés felnőttmesékkel
 
20.00-23.00 Kézműves foglalkoztató:
szűrrátétes könyvjelzőkészítés, szűrrátét ruhára a folktrend jegyében,
vadvirág-koszorúkötés, jegyajándékok készítése
 
Belépőjegy:
Felnőtt: 600 Ft
6-18 év között és 60 év felett: 300 Ft
 
Június 24. szombat 20.00
Fényérzék - Kép-átmenetek
Fényképek a hagyományos közösségek életében
Kiállításmegnyitó
A hagyományos falusi közösségek jellemzően az emberélet fordulóit, az átmenet rítusait örökítették meg az első fényképeken, hiszen ezek jelentették – jelentik ma is – az egyéni életút nagy eseményeit. A születés/keresztelés/paszita, az esküvő/lakodalom, valamint a halál/temetés/tor vagy az elsőáldozás, a konfirmáció, a sorozás, azaz a regruta lét, meg a többiek mind az életállapotban történő változás mérföldkövei.  A fotográfia ezek egy-egy pillanatát rögzítette. Kép-átmenetek születtek. A fényképeket olykor többletjelentéssel ruházták fel – a kiállítás erre is mutat példákat. 
A kiállítás 2017. november 5-ig tekinthető meg.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére