Hűvös időben és családias hangulatban telt az első zokni-szandál nap

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. szeptember 02., szombat •
Igazán színes kiegészítőben jelentek meg az eseményhez csatlakozó fiatalok és idősek.
Hűvös időben és családias hangulatban telt az első zokni-szandál nap

Ki gondolta volna, hogy a poénnak induló megkeresés néhány hét leforgása után testet ölt? A szombathelyi kezdeményezésnek atyja Gáspár Sándor volt, aki korábban már elárulta a Frisss.hu-nak, hogy a zokni-szandál nap ötlete egy munkahelyi ugratásnak indult. A nyolcvanas-kilencvenes évek ikonikus magyar öltözködési stílusán egykor legyintően mosolyogtunk. Pedig a világ minden részén tudták, hogy ezt a két kiegészítőt egyszerre csak hazánk emberei viselik.

A baráti ugratás után hamarosan a szervezésé lett a főszerep és már csak a megvalósítás maradt hátra. Igaz, az eredeti időponthoz képest két héttel később, de megjelentek a fiatalok a Csónakázó tó partján. Az időjárás ezúttal sem fogadta kegyébe az érdeklődőket, viszont a családias hangulat közelebb hozta egymáshoz az esemény résztvevőit.

Az első zokni-szandálnap sikerét jól mutatja, hogy több generáció képviseltette magát a helyszínen. A ruhadarabok pedig épp oly színesek voltak, mint a viselőik. A remek hangulatú rendezvény megérdemelne egy folytatást, bár ahhoz az égiek szimpátiáját is el kell nyerni. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére