HPV ellen oltják a hetedikes lányokat

szróbert-vg.hu • 2014. augusztus 28., csütörtök •
Majdnem 47 ezer hetedik osztályos lány kaphatja meg ingyenesen a méhnyakrák elleni védőoltást. A vakcina igényléséhez csupán egy iskolai nyilatkozatot kell kitölteniük a szülőknek szeptember 15-ig. A méhnyakrákot előidéző humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltás népszerűsítésének önálló aloldalt szentelt saját honlapján belül az ÁNTSZ.
HPV ellen oltják a hetedikes lányokat

Európában minden 18. percben meghal egy nő méhnyakrákban, Magyarországon évente közel félezer áldozatot követel a betegség annak ellenére, hogy védőoltással megelőzhető, és a szűrővizsgálattal időben felfedezett betegség gyógyítható.

A védettség kialakulásához két oltás szükséges fél év különbséggel. Az ingyenes vakcina első adagját 2014 októberében adja be az iskolaorvos, a második oltás így a jövő év tavaszán válik majd aktuálissá.
A nettó 1,7 milliárd forint összértékű vakcinatendert a GSK nyerte. A cég Belgiumban gyártott vakcinája világszerte az egyik legmagasabb hatásfokú védelmet nyújtó készítmény. A kizárólag nőknek kifejlesztett oltóanyag már kilenc éves kortól adható, és 15 éves korig mindössze két oltással magas szintű védelmet alakít ki a méhnyakrák ellen. 15 éves kor felett 3 adag védőoltásra van szükség.

Az immár kötelező védőoltást azért ennél a korosztálynál vezetik be, a vakcina akkor a leghatásosabb, ha a lányok a szexuális életük megkezdése előtt megkapják. Ekkor még szinte biztosan nem fertőzöttek HPV-vel, és az immunrendszerük is ekkor reagál a legjobban az oltóanyagra.

közösség

további frisss

lap tetejére