Horváth Péter vezérletével megvan az első futsal Hali-győzelem

PCS - fotó: Haladás • 2016. október 11., kedd •
Az előző szezon bronzérmese idegenben szerezte meg a három pontot a Bőny ellen.
Horváth Péter vezérletével megvan az első futsal Hali-győzelem

Az óvatos kezdés után magához ragadta a kezdeményezést a zöld-fehér együttes, azonban a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztak a szombathelyiek. Aztán a 8. percben gyors gólváltással jelezték a csapatok, hogy céljuk nem is lehet más, csak a győzelem megszerzése. Nagy Benjamin találtalával aztán a Bőny szerezte meg a vezetést, amit a szünetig meg is tartottak. A pihenés úgy tűnt jót tett a vendégeknek, mert néhány percnyi játékot követően négyszer köszöntek be a Haladás játékosok Laukó kapujába, ezzel pedig jókora előnyre tettek szert. A biztos védekezést feladva kitámadott a Bőny és bár szépítésre futotta még az erejükből, megszorítani már nem tudták ellenfelüket. A csapatkapitány Horváth Péter és Gyurcsányi Zsolt pazar játékával magabiztos győzelmet aratott a tavalyi bronzérmes Győrött.

Bőny-SZAVILL Consulting - Swietelsky-Haladás
4-6

(2-1)
Haladás: Matyi, Gyimesi (kapusok) - Hajmási, Hegyesi, Vidák, Bencsik, Tóth M., Rácz B., Lódi T., Németh E., Gyurcsányi, Sipos, Halmos, Horváth P. Játékos-vezetőedző: Lódi Tamás
Gólszerzők: Bogyó 2, Balogh, Nagy B., illetve Horváth P. 3, Gyurcsányi 2, Balogh (öngól)

közösség

további frisss

lap tetejére