Hogy lehet valaki nevelőszülő?

kg Fotó-címlap: gyereksorsok.hu • 2016. április 08., péntek •
További egy-két ezer nevelőszülőre lenne szükség országszerte a jelenlegi 5500 mellé, Vas megye is érintett.
Hogy lehet valaki nevelőszülő?

Szilágyi Imrét, a kőszegi SOS Gyermekfalu igazgatóját kérdeztük arról, hogy mik a feltételei annak, hogy valaki nevelőszülő lehessen, hány emberre lenne szükség, kik jelentkezhetnek és mit kell tudnunk a gyermekfaluról.

Megtudtuk, hogy Vas megyében is, ugyanúgy, mint az ország többi részében, a 2014-es gyermekvédelmi törvények változása miatt több nevelőszülőre lenne szükség. A törvény szerint azoknak a 12 év alatti gyerekeknek, akiket elhoznak a valódi családjuktól, nevelőszülőkhöz kell kerülniük. Ehhez igazodva próbálnak szülőket találni a kicsiknek, több-kevesebb sikerrel. Az ország keleti részében jobb a helyzet a nyugati régióhoz képest.

Az SOS Gyermekfalunak a nevelőszülői hálózatán sincs elég nevelőszülők. Jelenleg tizenkét olyan családi ház van, ahol a gyermeknevelésre vállalkozókat fogadják. Ezek az emberek beköltözhetnek és itt nevelhetnek fiatalokat. A törvényi változások értelmében egy szülő maximum öt gyereket gondozhat, a sajátjával együtt pedig hatot. A jeletkezők lehetnek egyedülállók vagy házaspárok is. A mostani hiányt két nevelőszülő jelenléte oldaná meg, de ha például öten vállalkoznának a feladatra, akkor már megfelelő lenne a helyzet.

Az elmúlt húsz évben nem volt gond a jelentkezéssel, a leendő nevelőszülőknek komoly képzésben kell részt venniük egyébként. Azonban két ház megüresedett, mert voltak, akik nyugdíjba mentek. Többen érdeklődtek már Kőszegen a gondozásról, de csak néhányan maradtak, akik komolyan gondolták. Majd következett  az alkalmassági vizsga, ahol közülük páran lemorzsolódtak. Jelentkezni a gyermekfaluban, valamint Budapesten, az alapítvány központjában lehetséges. Az a kérés, hogy az, aki komolyan gondolja, menjen el a helyszínre egy beszélgetésre: itt tájékozódhat a működésről, a rendszerről, a nevelésről, a háttérsegítségről, a felkészülésről és a képzésről is.

A környékbeli településeken, ha valaki nevelőszülőnek jelentkezik, a saját házában, lakásában is gondozhatja a kicsiket. Ebben az esetben azonban lehetnek korlátok, hiszen a törvény előírja, hogy milyen szükségleteket, feltételeket kell biztosítani a gyerekeknek (lakás mérete, környezettanulmány, beszélgetés a leendő nevelőszülőkkel, képzés). A törvény szerint alkalmas, aki elmúlt 24 éves, büntetlen előéletű, magyar állampolgár, és a pszichés alkalmassági vizsgálaton is megfelel. Szilágyi Imre elmondta: a legfontosabb, hgy ezeket a gyerekeket szeretgetni kell, biztonságot kell adni nekik, mert nagyon sok rossz hatás érte őket, ami miatt elhozták őket a családjukból. 

Az SOS Gyermekfaluban hatvan gyereket helyezhetnek el. Jelenleg újakat nem vesznek fel, a kicsik csak külső nevelő családokhoz mehetnek. 

közösség

további frisss

lap tetejére