Hétvégén Soroksáron támad a Westside TSE

Frisss - fotó: Westside • 2017. március 30., csütörtök •
Szárnyas Mónika és Vincze Csaba tanítványai a kontinensviadal reményében lépnek parkettra.
Hétvégén Soroksáron támad a Westside TSE

Tavaly két csapattal vett részt az Európa-bajnokságon a szombathelyi Westside tánciskola. Nem csak Vas megyét, hanem az egész országot képviselték Szárnyas Mónika és Vincze Csaba tanítványai, akik egy hetedik és egy kilencedik helyezést csíptek meg a rendkívül színvonalas verseny során.

Az eltelt egy év kemény munkával telt, illetve több megmérettetésen is részt vettek a Westside táncosai. Szombaton a Hip-hop Unite verseny több szempontból is kiemelten fontos. A vasi tánciskola 11 versenyszámmal készülnek a soroksári sportcsarnokban, illetve megcélozták a csehországi Európa-bajnokságot is.

Tavaly egy nagyon színvonalas kontinensviadalon mutathattuk meg mit tudunk és a döntőben egy hetedik, illetve kilencedik helyet sikerült megszereznünk. Idén emeltünk a téten, hiszen három duó, két-két formáció és csapat próbálja megszerezni a jogot, hogy május utolsó hétvégéjén Csehországban is megmutathassák, mit tudnak - mondta Vincze Csaba, a Westside TSE vezetője.

A soroksági versenyen kiderül, hogy hány csapattal indulhatnak a szombathelyiek a Karlovy-Vary-ban rendezendő kontinensviadalon. Tavaly is eredményesen szerepeltek az EB-n a szombathelyiek, idén viszont egy jóval népesebb csapattal szeretnének helytállni.

 

Értük szoríthatunk szombaton:

- Vincze Bítia - Horváth Hédi Manó Duo
- Mini Gees Mini A csoport
- B.W.S. Gyerek A formáció
- Borsos Eszter - Tóth Evelin junior A Duo
- N.G.X Junior A csoport
- The X Crew Junior A formáció
- Madarász Vivien felnőtt A solo
- Kulcsár Laura - Bakk Kristóf felnőtt A Duo
- Madarász Vivien - Vörös Zoltán felnőtt A Duo
- H.B. Squad felnőtt A csoport
- Hyperbeat felnőtt A formáció

közösség

további frisss

lap tetejére