Hétvégén ellepik Szombathelyt a jó testű férfiak

frisss.hu Fotó: Horváth Csaba • 2015. július 28., kedd •
A hölgyeket így feltétlenül kérjük, vegyék az irányt a Tófürdő felé, jön a Savaria Nemzetközi Férfi Vízilabda Utánpótlás Torna.
Hétvégén ellepik Szombathelyt a jó testű férfiak

Eddig Szombathelyen kétszázan vízilabdáztak, szeptembertől még ötvenen csatlakoznak az AVUS-hoz – mondta el Koczka Tibor alpolgármester a keddi sajtótájékoztatón, ahol a hétvégi Savaria Nemzetközi Férfi Vízilabda Utánpótlás Tornáról tudhattunk meg többet. A tornán a 1997-es korosztályú magyar válogatott a világ legjobb korosztályos csapataival mérkőzik majd meg a Tófürdőn. A város támogatja a rendezvényt, sőt, előreláthatólag jövő nyárra el is készülhet a vízilabda csapatnak nagyon is ideális, új Fedett Uszoda.

A magyar együttes szövetségi kapitánya, Horkai György szerint ez a torna akár Európa-bajnoki vagy világbajnoki négyes döntőnek is beillhet, hiszen a korosztály legerősebb csapatai csapnak össze.

„Két saját nevelésű játékos, Kovács Barnabás és Juhász Máté is meghívót kapott erre az eseményre, ami nagyon nagy dolog. Az AVUS benne van az ország tíz legjobb utánpótlás egyesületébe. Most azon dolgozunk, hogy a felnőtt csapat eljusson a legmagasabb szintre" – tette hozzá Gyöngyösi András, az Aligátorok vezetőedzője.

A szervező, Pannonsport Kft. vezetője Kálmán Attila elmondta, hogy sok érdeklődőre számítanak, mivel a rendezvény ingyenes lesz.Az együttesek várhatóan csütörtökön érkeznek majd Szombathelyre, a pénteki nyitóünnepség után pedig 17 órakor és 18.30-kor kezdődnek a meccsek.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, nem sokon múlt a junior vébé rendezés. A Pannonsportot a magyar vizilabda szövetség azzal kereste meg, hogy vállalnák-e a női junior vízilabda világbajnokság rendezését, ugyanis Mexikó alig egy hónappal a torna kezdete előtt lemondta a szervezést. Beugróként a magyarok és a görögök kandidáltak. Így bár a nemzetközi szövetség (FINA) a magyar rendezést támogatta, a görögök azzal vitték a prímet hogy ők a rendezés minden költségét állják.

 

IV. Savaria Nemzetközi Férfi Vízilabda Utánpótlás Torna programja: 

Péntek:

17 óra Olaszország-Szerbia

18.30 Magyarország-Horvátország

Szombat:

17 óra: Szerbia-Horvátország

18.30: Magyarország-Olaszország

Vasárnap:

9.30: Olaszország-Horvátország

11 óra: Magyarország-Szerbia

12.30: Díjátadó 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére