Hende Csaba: védjük meg az országot!

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 09., hétfő •
A kötelező betelepítési kvóta ellen petíciót indított a Fidesz-képviselők csoportja.
Hende Csaba: védjük meg az országot!

Hende Csaba a körzet országgyűlési képviselője a szombathelyi Szentháromság-szobor tövében jelentette be, már nem csak a Falco-ügyben gyűjt aláírásokat, hanem a kötelező kvóta ellen is.

„A véleményünk az, hogy a betelepítési kvóta ellentétes Magyarország érdekeivel. Gondoljuk azt is, hogy a kvóta jogtalan, mivel az érvényben lévő szerződések alapján Brüsszelnek nincs joga ránk kényszeríteni egy olyan megoldást, amit mi nem akarunk. Az nincs rendjén, hogy ha valaki vacsoravendégeket hív, aztán úgy dönt, hogy etesse meg inkább őket a szomszédja. Mi magunk döntjük, el kikkel akarunk együtt vacsorázni, tartósan együtt élni”- mondta.

A képviselő aztán elmondta azért is értelmetlen ez a kvóta, mert ez meghívót jelent még milliók számára. A Közel-Keleten, Afrikában vagy épp a harmadik világban több millióan arra vágynak, hogy európai színvonalon éljenek. De ne feledjük, azok a mondjuk szír állampolgárok, akik otthonukat elhagyva elmenekültek Szíriából már Törökországban, Macedóniában, Szerbiában, Horvátországban is biztonságban vannak. Az nincs rendben viszont, hogy egyes országokat rákényszerítik arra, hogy a gazdasági bevándorlókkal együtt éljenek, akaratuk ellenére.

Hende Csaba úgy véli, a kvóta növeli a bűnözést és a terrorveszélyt, veszélyezteti a kultúránkat, az identitásunkat. A kvóta ellen gyűjtenek most aláírásokat, az ország védelmében. Az aláírásgyűjtés előreláthatólag karácsonyig tart. 

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére