Hende Csaba: nem lesz éjszakai termelés a Falco gyárban

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. március 18., péntek •
A zöldhatóság március 16-i hatállyal megszüntette és betiltotta a Falco gyár éjszakai termelését – hangzott el azon a pénteki sajtótájékoztatón, melyet a gyár közvetlen környezetében, a Lidl Áruház előtti parkolóban Hende Csaba országgyűlési képviselő tartott.
Hende Csaba: nem lesz éjszakai termelés a Falco gyárban

Hende Csaba a sajtótájékoztató elején arra emlékeztetett, hogy a Falco gyár környezetterhelése ellen és a dokumentálható, ellenőrizhető mérőműszerért és a folyamatos mérésért megindított tiltakozó akció kiterjedt minden környezetkárosítást előidéző gyári tevékenység ellen. 

Mintegy 8 ezer aláírás gyűlt össze, amelyet átadtunk a város polgármesterének, emellett a város képviselő-testülete is egyhangúlag szavazott és csatlakozott ehhez a petícióhoz. Sajnos mindezek ellenére a Falco nem tett semmit és továbbra is fenntartotta azt a követelését, mely szerint csak akkor hajlandó a hatékony és korszerű szűrőberendezést üzembe helyezni, ha Szombathely elfogadja a gyár terjeszkedési követeléseit – tette hozzá az országgyűlési képviselő, aki azt is elmondta, hogy még januárban a Vas megyei kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya, mint zöldhatóság határozatot hozott, eszerint 1 millió forintra bírságolták a gyárat, mert a mai napig sem nem szerelte fel a mérőberendezést és ennek a mérőberendezésnek az üzembe helyezési határideje is lejárt.

Amíg nem tesz eleget az előírásoknak a Falco, addig kéthetente újra kiszabja a gyárral szemben ezt a bírságot a zöldhatóság - tette hozzá Hende Csaba.

A Falco-gyár aktuális ügyéről elhangzott, hogy március 16-án kelt határozatok szerint a zöldhatóság a vonatkozó törvények alapján megtiltotta a gyár termelő tevékenységét minden nap 22-6 óráig. A gyár tehát nem üzemelhet, környezetterhelést nem végezhet éjszaka. Ugyanakkor a ,B’ telephelyen aprítási és darálási tevékenységet semmilyen napszakban nem végezhet a Falco.

Egy másik határozat 3 millió 407 ezer forint zajvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a gyárat túlzott zajterhelés miatt. A hatóság mérlegelés nélküli döntése értelmében a Falco gyárnak minden este 22 órakor le kell kapcsolnia mindent.

Nem engedhetjük meg, hogy a szombathelyiek nyugalmával, egészségével bárki szórakozzon, hiszen a 8 ezer aláírást és a hatóság döntéseit nem lehet semmibe venni.
Az 1. fokú hatóság döntését a jogerőre emelkedést követően végre kell hajtani
- hangsúlyozta Hende Csaba. 


A lakók jelenlétében Kántás Zoltán, Szombathely 7.sz. vk. képviselője hozzátette: a korábban megszabott időintervallumok elegendőek lettek volna, hogy a gyár teljesítse az előírásokat, mégsem tette meg, így csak üdvözölni tudom a döntést. 

A gyár közelében, a Sárvár utcában lakó Petőné Kiss Márta megköszönte az eddigi segítséget, majd hozzáfűzte: szeretnénk visszakapni a kisvárosi besorolásunkat, mert itt már lehetetlen élni, meg kell állítni a Falco gyárat. Az egész város veszélyben van, nem lehet a lakásban megmaradni, amikor poreső esik, olyan mintha börtönben élnénk, mert nem lehet még a kertbe sem kimenni.  

Az eseményen Illés Károly alpolgármester, Barók Andrea, a Szülőföld Egyesület környezetvédelmi referense és Horváth Vilmos aktivista is részt vett. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére