Hende Csaba: A kormány támogatja a városfejlesztést

szróbert • 2014. március 27., csütörtök •
Szombathely fejlődése biztosított – hangzott el a „Savaria 2020, a velünk fejlődő város” címmel megrendezett városfejlesztési projekt részleteit bemutató szombathelyi konferencián, ahol Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester mellett számos szakértő mutatta be a településfejlesztés aktuális tendenciáit, a projekt célját és jövőjét. Az esemény résztvevői a főbb fejlesztési programok részleteiről, és a város klímavédelmi és energetikai stratégiájáról is informálódhattak - tudta meg a helyszínen a frisss.hu.
Hende Csaba: A kormány támogatja a városfejlesztést

A városfejlesztési konferencián Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, alpolgármesterei és városfejlesztési szakértői mutatták be a projekt jelenlegi állását, és adtak információt a jövőbeli várható eredményekről. A NYDOP-3.1.1/F-13-2013-0002. számú, „Savaria 2020” című projekt keretében megvalósuló konferencián helyet kaptak a városfejlesztés XXI. századi tendenciáival kapcsolatos előadások, valamint ezen irányvonalak adaptálása a helyi viszonyokra.

Az eseményen Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester mondtak köszöntőt, melyben hangsúlyozták a városfejlesztési projekt fontosságát.

A városfejlesztési folyamatok egy rendkívül jól előkészített közös munka eredményei, mely hozzásegít mindannyiunkat ahhoz, hogy Szombathely továbbra is élhető város legyen, annak minden előnyét kiaknázva. Szombathely fejlődéséért szükség volt több dologra is: Magyarország kormánya nem is olyan régen 800 millió forintot biztosított Szombathelynek – mondta el Hende Csaba országgyűlési képviselő.

Miután a miniszter felsorolta a rengeteg eredményt, köztük azt, hogy az elmúlt ciklusban 125 milliárd forintnyi támogatás érkezett a térségbe, kiemelte: Itt nem lehet próbálkozni, a várossal komolyan kell bánni, a szakma képviselői álmodni mernek, s felvázolják Szombathely jövőjét. Mi nemcsak a Rohonci úti sportingatlanok megújításáról gondolkodunk, hanem a parkerdő, az erdei tornapálya rekonstrukcióját, de a Csónakázó tó környékének és az uszoda megújítását, valamint a műjégpálya fedetté tételét is tervbe vettük.

Olyan városról álmodunk, ahol mindenki dolgozni akar, ahol nincs munkanélküliség. Számos olyan cég működik ma Szombathelyen, melyeknek az élén nagyszerű emberek állnak és együtt lobbiznak, s ezért sikeresek. A vasi megyeszékhelyen 4,7%-os a munkanélküliség, ami fele az országosnak. A képzett munkaerő hiánya a további fejlődés gátja. A kormány minden szükséges támogatást megad Szombathelynek a jövőben is – tette hozzá a kormány tagjaként a honvédelmi miniszter.

Ezt követően Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere kapott szót. „Fejlesztéseink mind szociális, mind gazdasági oldalról támogatják a város fejlődését, olyan virágzó társadalmi és vonzó városi környezet kialakítását segítik elő, amelyre Szombathely közel 2000 éves történelme során méltán rászolgált. Büszke vagyok a kezdeményezés eddigi sikereire, és bízom benne, hogy továbbra is hasonló dinamizmus jellemzi majd a városfejlesztést” – fogalmazott Puskás Tivadar.

A projekt másfél éves tervezői munka eredménye, melynek során több alkalommal hívták életre a Településfejlesztési Koncepció és Integrált Településfejlesztési Stratégia társadalmasítási folyamatait. Ennek soron következő állomása volt a konferencia, melynek alkalmával ismét a településfejlesztési szakma, a közigazgatási, a vállalkozói és civil szféra képviselőinek javaslatait, ötleteit várták a kivitelezés kapcsán.

A konferencián Lazáry Viktor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere tartott előadást a városfejlesztés jövőjéről, melyben a vállalkozói és civil szervezetekkel való aktív partneri viszony előnyeit hangsúlyozta. Molnár Miklós, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere pedig a gazdaságfejlesztés jövőjéről beszélt.

Bajnai László, a Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatója előadásában az európai és országos fejlesztéspolitikai tendenciákat mutatta be, és beszélt a város fejlesztési lehetőségeiről. Elmondta: Szombathely időben kezdte meg felkészülését a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakra. Magyarország és az EU 2020-as céljaihoz illeszkedő fejlesztési koncepciójának és stratégiájának elkészítésével a város elindult a tervszerű, társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból fenntartható városfejlesztés útján.

A jelenlevők számára a város kulcsfontosságú fejlesztési programjairól Szakály Szabolcs Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Városfejlesztési osztályvezetője tartott előadást, melyben a három fő városfejlesztési projekt részleteit mutatta be. A belváros Szent Márton terv keretein belül történő megújítása mellett a csónakázótó komplex fejlesztéséről és rehabilitációjáról, valamint a gazdasági fejlesztések kapcsán a barnamezős területeken várható változásokról számolt be előadásában. A konferencián a város klímavédelmi és energetikai stratégiájának bemutatása is helyet kapott, ezen kívül számos, a jövőben megvalósítandó fejlesztési irányvonalat is kijelöltek az előadók.

 

közösség

további frisss

lap tetejére