Hatalmas közlekedés-fejlesztés előtt áll Szombathely

frisss.hu • 2015. november 26., csütörtök •
A miniszterelnöki bejelentésekről Hende Csabával beszélgettünk. (1.)
Hatalmas közlekedés-fejlesztés előtt áll Szombathely

Miniszterelnök úr szombathelyi látogatása során aláírásra került egy dokumentum, ami összesítve 80-100 milliárd forintos fejlesztési források biztosítását garantálja Szombathely számára. A felvázolt fejlődés egyik legfontosabb része az új utak építése, vasútvonalak korszerűsítése.

A teljes áttekintés érdekében hadd kanyarodjak először vissza egy kicsit a történelemben. Szombathelyen már a Római birodalom idején két fontos kereskedelmi útvonal keresztezte egymást. Ugyanez a csomóponti szerep volt rá jellemző a Monarchia idején is, majd Széll Kálmán miniszterelnöknek köszönhetően Szombathelyen jött létre a vasút dél-nyugati régiójának igazgatósága. Ez összességében azt jelentette, hogy a város mind a közutak, mind a vasútvonalak tekintetében központi szerepet tölthetett be, ami természetesen a gazdaságnak mindig is nagyon jót tett.

A folyamat azonban Trianonnal sajnos megszakadt, hiszen Burgenlandnak két székhelye létezett korábban, Sopron és Szombathely, amiket a határvonalak kijelölésével egyszerűen levágtak. A Trianont követő időszakban aztán elszegényedtek ezek a területek, majd a második világháború után még inkább romlott a helyzet, ugyanis létrejött a vasfüggöny. Nem települt ide ipar, szinte semmi fejlesztés nem valósult meg. A rendszerváltozás ebben a helyzetben érte Szombathelyt, mesterségesen le voltak vágva közlekedési útvonalai.

Az M86-os fejlesztése mindennek az alapja, ezért egy több évtizedes álomról beszélhetünk. A 2002-2010 közötti időszakot kétség kívül a kudarcok között kell megemlíteni, az eredmények ugyanis nem jöttek, hiába voltak ígéretek 2002-ben és 2006-ban is arra vonatkozóan, hogy 2010-ben négy sávos autóúton közlekedhetünk Győrig. Ténylegesen 3,5 kilométer épült meg. Nagyobb baj ugyanakkor, hogy az egész projekt nulla ponton volt gyakorlatilag 2010-ben a kormányváltáskor, sem az engedélyek, sem a kisajátított földterületek, sem a költségvetési forrás nem álltak rendelkezésre. Az az igazság, hogy a korábbi ígéretek miatt sejtelmünk sem volt arról, hogy valójában ennyire távol állunk a megvalósítástól.

Hálás vagyok Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, aki kezdettől fogva támogatta a kérésünket és elfogadta azt az érvelésünket, hogy minden fejlődésnek az alapja a M86-os út megépítése. 2010-től pénzzel, akarattal támogatta a küzdelmet. Küzdelmet, hiszen tudjuk, utakra sok helyütt szükség van, mégis nekünk sikerült elérni, hogy 2016 őszére négy sávon tudjunk Győrig autózni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vasút fejlesztése is kulcskérdés a gazdaság szempontjából.

Így van, rendkívül fontos a vasút fejlesztése is. A Sopron – Szombathely – Szentgotthárd, illetve a Csorna - Porpác vonal villamosítása jelenleg a prioritás, ez részben már folyamatban is van. A másik irány, a Kőszeg – Szombathely szakaszon is több milliárd forintos fejlesztés valósul meg. Ennek egyik lényeges eleme egy kitérő létesítése, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre két vonat tudjon majd közlekedni, tehát minden 30 percben indulhasson egy járat Kőszegről és Szombathelyről is. Ez az egész agglomerációból HÉV szerűen tudja majd hozni az embereket például munkába.

Miniszterelnök úr bejelentette azt is, hogy Kőszeg felé is kétszer két sávos út megépítésére számíthatunk.

Véleményem szerint ez volt a legfontosabb része a bejelentésnek, és ez az, ami az egyik legkomolyabb lobbi tevékenységnek köszönhető. Ugyanis az M86-os út Budapesttel, valamint Európa keleti, északi részével köti össze Szombathelyt. Aztán az első Orbán kormány idején a Felsőőr felé megépült kétszer egy sávos autóút az osztrák A2-es autópályával dél, és nyugati irányban biztosítja a kapcsolatot.

A következő feladat Szombathelytől Kőszegig tartó négy sávos út megépítése, amivel az S31-es úton keresztül a harmadik irányba, Schwechat és Bécs felé épül ki az összeköttetés.

Ezzel három fő közlekedési útvonal csomópontjába kerül Szombathely, amivel visszaáll a Trianon előtti állapot. Ennek történelmi jelentősége, a város távlati fejlődése szempontjából döntő jelentősége van.

Mi a helyzet az Egyházasrádóc felé tervezett útvonal korszerűsítésével, számíthatunk rá az elkövetkezendő években?

Mindenképpen. Egyházasrádóc és Szombathely között szintén kétszer két sávon kerül megépítésre a 86-os, ellentétben a korábbi tervekkel, melyek szerint először csak egy-egy sáv épült volna meg, amit majd a későbbiekben toldottak volna meg egy plusz sávval. Ugyanakkor mi gazdasági fejlődést vizionálunk, aminek hatására a teherforgalom biztosan nőni fog, tehát egyszerűen szükség van a kétszer két sáv első körbeli megépítésére, és erről is döntés született.

Az utolsó közlekedést érintő bejelentés a zalai megyeszékhellyel biztosít gyorsforgalmi összeköttetést számunkra. Fel lehet állítani sorrendet a megvalósítás ütemezésével kapcsolatban?

Igen, ez adott, időbeli sorrendben az első az M86-os, ahol már aszfaltoznak, ez gyakorlatilag kész a mi szempontunkból, tehát a kivitelezés befejezése van már csak hátra. A második lépés előkészítettségét tekintve az Egyházasrádócig tartó kétszer két sávos út megépítése. A harmadik a Kőszegig tartó útvonal, ahol még a tervezési munkák előtt állunk, de a határmetszési pont – ami évek óta húzódó kérdés volt - a nyáron eldőlt.  A Rőtfalva, vagy Rattersdorfig tartó szakasz megépítéséről a kormány kinyilvánította, hogy a szükséges forrásokat rendelkezésre bocsátja. Ebben a körben az utolsó fejlesztés a Zalaegerszeget Szombathellyel összekötő négysávos gyorsforgalmi út megépítése, ami önmagában több, mint 50 kilométeres útszakasz.

Mindezekkel kapcsolatban aláírásra kerültek a kezdéshez elengedhetetlen dokumentumok, amelyek egyben biztosítják a szükséges forrásokat az építkezések befejezéséig.  Ez a szombathelyiek és a miniszterelnök úr közös akarata. 

közösség

további frisss

lap tetejére