Hankó Dávid az idei vasember!

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. július 08., szombat •
Egy verseny, három sportág és három helyszín - ez várt a női és férfi versenyzőkre, valamint a nézőkre szombaton, a Vasi Vasember triatlonon, amelyen férfi, női és vegyes váltók is indulhattak a büszke címért.
Hankó Dávid az idei vasember!

Idén 33. alkalommal adott otthont Szombathely a töretlen népszerűségű versenynek – mondta el honlapunknak a start előtt Jerse András versenyigazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy mintegy 400 regisztrált 18-70 év közötti sportoló, közöttük mintegy 80 hölgy, magyar és számos külföldi, elsősorban környező országból származó vágott neki a hőséggel nehezített 1500 méteres úszásnak, a 40 km kerékpározásnak, majd a 10 km futásnak. 

Újítottak a szervezők, hiszen nem a Tófürdő felől, hanem a régi modellező stégről startolt a mezőny, innen kellett 2x megkerülni a szigetet. Bevonták az uszodával szembeni depót is a körbe, sőt, a rajt és a cél is ugyanitt volt. A Bartók Béla körút Fedett Uszodával szembeni füves területén volt a versenyközpont, ahol a jóval nagyobb tér állt rendelkezésre a versenyzők kiszolgálására, hiszen nemcsak a kerékpárosoknak kellett elférniük, hanem a krumplis tésztának, a versenyirodának, a bicikliszerelőnek, a masszázsnak, a célkapunak és a pihenőövezetnek is. A versenyzőknek a pár éve megszépült szigetet kellett kétszer megkerülniük. Így már több hely maradt a szurkolóknak is, akik idén már a szigetről is bíztathatták a vasembereket.
Az indulók mintegy 40% a vasi sportember volt, emellett kiugróan sok, a versenyzők 90%-a amatőr sportolóként küzdötte le a távot, nyugodtan mondhatjuk, hogy tehát ez az ő versenyük volt. 

Előzmények
1984-ben első alkalommal rendezték meg Magyarországon a Vasi Vasembert. Így lett Szombathely, a Nyugat királynője, a triatlon bölcsője hazánkban. Az első verseny időpontjára emlékezve, minden év július első hétvégéjén országunk minden szegletéből és külföldről is érkeznek amatőr és profi versenyzők városunkba, hogy elnyerjék a Vasi Vasember címet.
Az 1500 m úszás, 40 km kerékpározás és a 10 km futás teljesítése igazán embert próbáló feladat. Az úszótávot Szombathely zöld szívében, a Csónakázó tóban teljesítették a versenyzők. A kerékpártáv Vas megye lankás tájain vezetett át, ahol a vasemberek olyan dombokat hódítottak meg, amelyeket mások csak messziről csodáltak meg szépségük miatt.


Fontos információ, hogy itt rendezték meg 1984. június 9-én az első hazai triatlonversenyt, amellyel egy új sportág honosodott meg hazánkban. Azóta az országos hírű esemény Vas megye és Szombathely védjegyévé vált és az ország minden szegletéből és külföldről is érkeznek az amatőr és profi sportolók, hogy meghódítsák nyugat ékkövét.

Kapolcsi Imre, Garami Árpád és dr. Bálint Mihály ezúttal sem hiányozhatott, ők azok, akik valamennyi eddigi Vasi Vasembert teljesítették, sőt, hetedmagukkal még 2000-ben is leküzdötték, pedig akkor nem is rendeztek ilyen versenyt.

Start
11 órakor a férfiak és a férfi váltók, majd 30 perccel később a hölgyek és a női, valamint a vegyes váltók rajtoltak el. A startpisztolyt idén egy kürt helyettesítette. Az 1400 méter úszást a Csónakázó tó szigete körül, bójákkal kijelölt útvonalon (2 kör), 24 fokos vízhőmérséklet mellett teljesítették a triatlonosok. Az elit versenyzők megkülönböztető úszósapkát kaptak, viselésük kötelező volt.

Az úszás után 40 km kerékpározás következett a Szombathely, Kenderesi u. – Bartók B. krt. – Brenner T. krt. – Külső Nárai u. – Nárai – Pornóapáti – Horvátlövő – Vaskeresztes – Felsőcsatár – Narda – Torony – Sé – Szombathely, Dolgozók útja – Kenderesi u. útvonalon, majdnem 300 m szintkülönbség mellett.
A ,,technikás”, dombvidéki útvonalon tiltották a bolyozást. A hőség miatt megerőltető kerekezést követően 10 km futás következett a Versenyközpont – Kenderesi u. – Bartók B. krt. – Árpád u. – Múzeumfalu – Kenderesi u. – Versenyközpont (4 kör) útvonalon. 


A verseny alatt, akár 3 kilogrammnyi testtömegnek megfelelő vizet is elvesztenek a versenyzők, amelyet pótolniuk kell, a Tészta Partival, a klasszikus krumplistésztás záróakkorddal.

Finis

Aztán alig 2 órával a start után a tiszaújvárosi Hankó Dávid már célba is ért, az időjelző egészen pontosan 1 óra 51 perc 40 másodpercet mutatott.

A bajnokon a fáradtság legapróbb jeleit lehetett csak észrevenni, és a célban már azonnal nyilatkozott és elmondta, hogy nagyon örül újabb szombathelyi győzelmének, mely után 3 hét múlva már a magyar Iron man bajnokságon szerepel, aztán az olimpiai távú magyar bajnokság következik.    
A 2. helyen Petsuk Zoltán (UTE) végzett, Ő 1 óra 55 perc 5 másodperc alatt futott át a célvonalon, a 3. helyre pedig Major József (SZESE) futott be.   


Az abszolút női 1-3. és férfi 1–6. helyezettek pénzdíjban részesültek, emellett minden résztvevő megkapta a Vasi Vasember trikóját és diplomáját is.
A szervezők már a 34. Vasi Vasembert tervezik. 
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére