Hamarosan végig lehet tekerni a Körmendi úton

frisss.hu • 2015. május 18., hétfő •
Merthogy bővítik a bicikliutat, most kicsivel több, mint három kilométerrel toldják meg a részt, egészen a Szent Gellért útig. 145 millióból. Ugye, milyen jó hír?
Hamarosan végig lehet tekerni a Körmendi úton

Lassan ott tartunk, hogy ha bicajnyeregbe pattanunk, végig tudunk száguldani úgy Szombathelyen, hogy le se kell szállnunk a kétkerekűről, annyi helyen van kerékpárút. Szerintünk ez egy nagyon jó ötlet, de tényleg.

Most a Körmendi úton folytatódik a kerékpárút kialakítása, hogy az eddigi szakaszt össze tudják kötni a Szent Gellért utcai résszel. Ez az a sokak által használt út, ami Gyöngyösszőlőst és Gyöngyöshermán városrészeket kapcsolja egybe.

Puskás Tivadar polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy két ütemben alakítják ki az utat. Az első üteme már befejeződött, azonban a Rumi úti szakaszon lévő légvezeték kiváltások és oszlopáthelyezések miatt a kerékpárút csak két-három hét múlva készül el.

A projekt teljes költsége 145 millió forint, a Körmendi úti meglévő kerékpárúthoz kapcsolódva így két irányban: egyrészt a Szent Gellért utcán és a Szőlős utcán keresztül, másrészt a Diófa utca – Újvilág utca – Rumi út – Pásztor utca szakaszáig, több mint három kilométeren keresztül halad az új szakasz.

Muszáj azt is leírnunk, hogy a kerékpárforgalmi létesítmény teljes hossza több mint kétezer méter.

 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére