Ha prűdnek találná a Szürke ötven árnyalatát

frisss.hu, fotó: Hornyák Emőke • 2015. november 13., péntek •
A szombathelyi Mira Sabo erotikus regénye nem szégyenlősöknek való.
Ha prűdnek találná a Szürke ötven árnyalatát

Egy hete jelent meg a szombathelyi származású, Mira Sabo néven publikáló írónő első könyve, az Amíg kinyílik a szemünk. Abszolút pozitív fogadtatásban részesült, sőt, egyenesen a Szürke ötven árnyalatához kezdték el hasonlítani, a Cosmopolitan pedig a hónap öt legjobb könyve közé választotta.

Hogy lesz valakiből írónő?

Mindig is szerettem írni, de alapvetően csak hobbi szinten. Megmutogattam az első novelláimat, rövid regényeimet a családtagoknak, barátoknak, akik egyre intenzívebben bíztattak, hogy foglalkozzam komolyabban az írással. Ezt a könyvet is 8 évvel ezelőtt megírtam már. De ez nem azt jelenti, hogy azóta ez a szakmám, sőt, teljesen más területen – a divatszakmában - dolgozom.

Szabad megtudni, pontosan mit jelent ez?

A végzettségemnek megfelelően sales-ben dolgozom, korábban területi képviselő is voltam, és most is a munkám miatt költöztünk haza, Szombathelyre, egy nagy divatcégnél leszek üzletvezető.

Hogyan sikerült rávenni a családodat, hogy pont ide költözzetek?

Igazából én egy Kanadában élő magyarhoz mentem férjhez, akivel a későbbiekben Máltán is éltünk. Most, hogy szeretnénk a gyermekünket „normális” körülmények között felnevelni, nem volt kérdés, hogy Szombathely jó választás. A szüleim itt élnek, és jó híre van a városnak, jó a közbiztonság, közel van Ausztria, mi kell több? Férjem azonnal beleszeretett a környezetbe, egyáltalán nem kellett győzködnöm.

Térjünk vissza a regényedhez, hogy jött a gondolat, hogy pont erotikus történetet írjál, erre van igény?

Amikor nyolc évvel ezelőtt nekiálltam a könyvnek, egyáltalán nem terveztem, hogy erotikus tartalmú lesz. Igaz, azt sem tudtam pontosan, a történettel hova jutok majd el. A karaktereim fixek voltak, egyébként meg hagytam, hogy az egész egy filmként pörögjön le előttem, és én csak leírtam, amit láttam.

A főszereplő lány, aki a történetben milliárdosok körében mozog, teljesen fiktív személy?

Ezt az olvasókra bízom. Ami tény, hogy a lány 22 éves a story elején, követjük az életét, és minden Magyarországon játszódik. Azaz, ha az olvasónak egy-egy helyszín ismerős lesz, vagy egy-egy személyt ismerni vél, nem biztos, hogy tévedés áldozata.

És honnan találtad ki, milyen élete van egy milliárdosnak Magyarországon, hogy lett minden hihető?

Ismerek nagyon gazdag embereket egyrészt, másrészt igyekszem tájékozott lenni, sokat olvasok, harmadrészt az ember nyilván sokat álmodozik is arról, mit tenne, ha rengeteg pénze lenne. Elképzelem, hogyan rendezném be a házamat például, és ezek alapján írom meg a történetben is a környezetet.

Azt mondtad, nem is tervezeted az elején, hogy erotikus lesz a story. Akkor mégis hogyan sikerült annyira rákanyarodnod erre a stílusra, hogy most azt mondják, szókimondóbban írsz, mint a Szürke ötven árnyalata?

Megtisztelő az összehasonlítás, de azt gondolom, egy erotikus regénynek nem csak a szexről kell szólnia. Az olvasók többre vágynak, kell a történet is, kellenek mély gondolatok, idézhető mondatok, fordulatok. Fontos, hogy érzelmeket váltsunk ki, és közben meg ne essünk át a túloldalra a szókimondással, tehát ne váljék gusztustalanná az egész. Lehet a szexről is úgy izgatóan írni, hogy ne tűnjön polgárpukkasztó arculcsapásnak, amit olvasunk.

Könnyű volt kiadót találni?

Egyáltalán nem, sőt. Sok szerkesztő finomítani akarta az írásomat, de én mindenképpen ragaszkodtam az eredeti változathoz. Azt szoktam mondani, az erotikus regények írói körvonalaznak, színeznek, én meg satírozok. Tehát kimondom a lényeget, nem köntörfalazok. De ezt nem marketing okból teszem, hanem mert ez jön belőlem, ekkor vagyok őszinte.

Akkor mondhatjuk, hogy mostanra hozzád nőtt az írás, nem tudnál már nélküle élni?

Pontosan így van. Egyszerűen szükségem van rá. Nekem az írás olyan, mint egy terápia. Egy helyet jelent, ahova időről időre vissza kell térnem, kiszakadva a hétköznapokból.

Milyen reakciók érkeznek hozzád a megjelenés óta?

Rengeteg pozitív kommentet kapok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekli az embereket ez a dolog, pillanatok alatt rajongótábora lett a könyvnek.

És elsősorban nők nyilvánítanak véleményt, ugye?

Ez érdekes kérdés, mert persze az ember azt hinné, hogy egy ilyen könyvnek a nők jelentik a célcsoportját, de például dedikáláskor férfiak is megkeresnek.

Bíztatnak a folytatást illetően?

Nem is kell, mert már szinte végeztem a harmadik kötettel is. Mindegyik nagyságrendileg ötszáz oldalas lesz, összefüggnek, tehát a főszereplőt kérdező író ugyanaz a személy lesz. A harmadik címe Dr. Farkas bárányai, ebben a kérdezett már férfi, tehát nem kis kihívást jelentett számomra – aki ízig-vérig nőnek érzi magát – beleképzelnem magam egy férfi életébe.

Az erotikus jelleg megmarad?

Dr. Farkas Tamás egy pesti sztárügyvéd és szexmániás…

Említetted, hogy úgy írsz, hogy közben filmként látod magad előtt a történetet. Akkor ezek szerint megfilmesíthető lenne az Amíg kinyílik a szemünk?

Szerintem mindenképpen. Sőt, akár a 18-as karika nélküli módon is le lehetne forgatni, mert inkább az a fontos, hogy milyen érzéseket váltunk ki a nézőkből. Örömmel vennék részt ebben a munkában is.

Igaz, hogy álnéven jelent meg a könyved, de Szombathely nem annyira nagyváros, nem tartasz attól, hogy mit szólnak majd az emberek, ha kiderül rólad, hogy te írtad azt a könyvet?

Nem, én vállalom önmagam, most is vannak a környezetemben ismerősök, akik tudnak róla, de teljesen pozitívan, érdeklődve kérdeznek róla, semmi problémát nem jelent ez egyelőre. Mindig is szerettem kilógni a sorból, és mit tegyek, ha ezek vannak bennem most? Még rengeteg címet forgatok a fejemben, csak győzzem majd kiírni magamból!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére