Gyurcsánynak osztoznia kell a vereségért viselt felelősségben

fidesz.hu • 2014. május 29., csütörtök •
Most már csak a triumvirátus másik két tagjának a távozása várat magára, reagált Kocsis Máté Mesterházy Attila lemondására. A Fidesz kommunikációs igazgatója által május 29-én tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon épp annyira felelős a baloldal katasztrofális vereségéért, mint Mesterházy Attila. A baloldalon Gyurcsány Ferenc a valódi főnök, ő az, aki mozgatja a szálakat – jelentette ki, rámutatva, az ő kottájából játszik a baloldal. Ebből viszont az is következik, hogy a választási vereségért viselt felelősségben is osztoznia kell – zárta szavait.
Gyurcsánynak osztoznia kell a vereségért viselt felelősségben

közösség

további frisss

lap tetejére