Gazdaságfejlesztés: a képzést és a foglalkoztatást támogató projekt indul a szombathelyi járásban

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2016. szeptember 23., péntek •
Közel kétezer embert szólítunk meg 2020-ig és az erőforrások 70%-át a célcsoportra fordítjuk – hangzott el a ,,Gazdaság-és foglalkoztatás-fejlesztési partnerség a Szombathelyi Járás területén” címet viselő projekt pénteki sajtótájékoztatóján.

A Városházán megtartott sajtóeseményen Puskás Tivadar polgármestertől megtudtuk, hogy a tegnap aláírt 1 milliárd 213 millió forintos forrásból gazdálkodó, 2016. október 1 - 2020. szeptember 30-ig tartó projekt célja a szombathelyi járási foglalkoztatási paktum kialakítása, a képzési és foglalkoztatási programok támogatása, valamint az álláskeresők képzése, illetve a vállalkozói igények alapján a munkához jutásuk előkészítése. 

A Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata, a Vas megyei Kormányhivatal, a Szombathelyi Képző Központ, Vas megye és Szombathely Város regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa partnerségével megvalósuló projekt során 800 főt szólítunk meg és közel 400 embert akarunk munkához juttatni és munkában is tartani – tette hozzá a polgármester.   

Harangozó Bertalan kormánymegbízott, az együttműködő partner képviseletében azt hangsúlyozta, hogy a gazdaságfejlesztés, illetve a foglalkozásbővítés az elsődleges cél. 
Vas megyében már nem a munkanélküliség leküzdése, hanem a foglakoztatási aktivitás bővítése, illetve a munkavállalók képzés-átképzéssel, az adott munkakör ellátására történő alkalmassá tétele a cél. Az erőforrások 70%-át a célcsoportokra fordítjuk – húzta alá Harangozó Bertalan. 

Bálint András, a 100%-os városi tulajdonban lévő Szombathelyi Képző Központ Kft. ügyvezető igazgatója a munkaerő-tartalékot megtalálása mellett érvelt, majd hozzáfűzte, hogy az indikátorok teljesítése érdekében nagyon fontos a státuszok, illetve kompetenciájuk beazonosítása, majd a vállalati igényekhez azonosítása, a munkaadó felé irányítása és a tartalékok behozása.  

Babos Csaba, a Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója a gazdaságfejlesztési szerepet és a cégek által keresett szakképzett munkavállalók megtalálásának fontosságát indokolta.  

Az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti fiatalok vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők, az 50 év felettiek, a GYED-ről, GYES-ről visszatérők, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelők, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek, a megváltozott munkaképességűek és a roma nemzetiséghez tartozók célcsoportjára kiterjedő projekt eredményeként várhatóan 830 fő vesz részt a munkaerő-piaci programokban, 363 fő jut majd álláshoz, 236 fő a támogatás után hat hónappal is állással rendelkezik majd, 195 fő pedig képzésben vesz részt. 

Illés Károly és Molnár Miklós alpolgármesterek részvételével lezajlott sajtóeseményen azt is megtudtuk, hogy a fenti projekt mellett az észak és a dél Vas megyei paktum bemutatásán is dolgoznak. A tervek szerint ezekkel közel 2 ezer embert szólítanak majd meg.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére