Gaál Bálint szerint a Fradi ellen is esélyes a Haladás

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. április 27., szerda •
A Haladás labdarúgói az utolsó fordulóban megkoronázhatják egész éves szereplésüket és a Fradi elleni soproni meccsen feltehetik az i-re a pontot. Gaál Bálint szerint amennyiben jobb napot fog ki a Hali, akkor odaérhet a csapat az Európa-ligát jelentő helyezésre.
Gaál Bálint szerint a Fradi ellen is esélyes a Haladás

Szerda reggel a Frisss FM vendége volt Gaál Bálint, a Haladás labdarúgója. A Paks elleni 3-2-es győzelemről a csatár elmondta, hogy a paksiak megérdemelten szereztek vezetést, majd a szünetben Mészöly Géza rendezte a sorokat, és a kiállítás után már egyenlíteni is sikerült, az utolsó pillanatokban pedig szabadrúgásból sikerült megszerezni a győzelmet és a nagyon fontos 3 pontot. 

Mostanában legtöbbször én vállalom el a pontrúgásokat, most is így történt, Igyekeztem minél több erőt beletenni a lövésbe, és most sikerült is – idézte fel a harmadik Hali-gólt Gaál Bálint. 

A hétvégi, Fradi elleni rangadóról Gaál Bálint elmondta, hogy a bajnokcsapat az esélyes, de szervezett játékkal, telt ház előtt van esélye a Haladásnak. 

Ha nyerni tudunk, odaérhetünk a 4. helyre, ami Európa-ligás helyezést érne nekünk. Nagyon nehéz lesz, de nagyon bízom benne, hogy szerencsések leszünk, jobb napot fogunk ki és nyerünk. A számolgatásnak akkor van értelme, ha győzünk a Fradi ellen – fűzte hozzá a több poszton is eredményesen bevethető fiatal tehetség. 

Farkas Beni műsorvezetővel történt beszélgetés során a Hali csatára a lassan véget érő szezont is értékelte röviden. 

Tudjuk, hogy meglepetést okoztunk azzal, hogy az utolsó forduló előtt a 2-5. hely valamelyikéért küzdhetünk. A szezon elején nem túl jól jött ki a lépés számomra, ám a tavasz nagyon jól sikerült, nagyon elégedett vagyok a csapat és a magam játékával is. Úgy érzem, hogy összeért a csapat, Mészöly Géza vezetőedzőnek kiváló érdemei vannak az eredményes szereplésben. Szerintem a válogatott kerettől még távol vagyok, de szeretnék stabilan egyre jobb teljesítményt nyújtani és akkor előbb-utóbb felhívhatom magamra a figyelmet - nyilatkozta a jelenleg 7 gólos Gaál Bálint, aki szerint az Európa-bajnokságon meglepetést okoz a magyar válogatott és továbbjut a csoportjából.   

közösség

további frisss

lap tetejére