Gaál Bálint jól teljesít, mégsem elégedett

PCS - fotó: Tóth Arnold, Hornyák Emőke • 2016. december 14., szerda •
Interjúztunk a Szombathelyi Swietelsky-Haladás VSE támadójával.
Gaál Bálint jól teljesít, mégsem elégedett

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás VSE támadója nagyszerű formában van. A vasi kötődésű labdarúgó hat góllal csapata egyik legeredményesebb játékosa. Ennek ellenére nem elégedett és kritikusan nyilatkozik önmaga teljesítményéről.

Nem lehet azt mondani, hogy az égiek a zöld-fehérek szekerét tolnák. Egymás után sérültek le a kulcsjátékosok és bizony a szerencsével is hadilábon álltak a szombathelyiek. A Magyar Kupa szerepléstől az érdiek búcsúztatták a Haladást, majd a Paks ellen szenvedett peches vereséget a vasi labdarúgó egyesület. Gaál Bálint szerint nem szabad a múlton rágódni, és mindent bele kell adniuk a Fehérvár elleni mérkőzésen.

Szinte lekopíroztátok az első Érden kapott gólotokat. Hogy lehet ennyire peches a Hali?

Igazából a lehető legszerencsétlenebb módon kerültünk mindkét mérkőzésen hátrányba. A keretünk elég vékony, sok a sérült és idegenben, egy büntetőből hátrányba kerülni az első félidőben nem egy leányálom. Próbáltunk felállni, egyenlítettünk és a sanszunk is megvolt, hogy átvegyük a vezetést, ami sajnos nem jött össze. S milyen igazságtalan sport a labdarúgás, hiszen ami nálunk kimaradt, az ellenfélnél nem.

Véleményed szerint melyik arcát mutatja majd a Hali szombaton, amelyiket a Loki vagy épp a Paks ellen láthattunk?

Biztos vagyok abban, hogy minden csapattársam osztja a nézetem: szeretnénk nyerni, meglepetést okozni. Igazából nincs mit vesztenünk, mert a Vidi kerete a legerősebb a mezőnyben, így őket nyomja az esélyesség terhe. Ez persze nem azt jelenti, hogy előre lefutott mérkőzés vár ránk. A sok sérültünk dacára vannak még olyan játékosok a keretben, akik képesek eldönteni a javunkra a találkozót.

Olyanok, mint Gaál Bálint? Elvégre a csapat egyik legeredményesebb játékosa vagy, ráadásul több mérkőzést ki kellett hagynod apróbb sérülések miatt.

Nem vagyok maradéktalanul elégedett, hiába tűnik impozánsnak ez a mutató. Az a gond, hogy az utóbbi találkozókon, ha betaláltam veszítettünk. Ezt szívesen becserélném a Haladás győzelméért. Egyébként jól nézhet ki külső szemmel ez a hat gól, de maximalista vagyok, így akkor lennék maradéktalanul boldog, ha a győzelem is társulna az eredményességem mellé.

Véleményed szerint reális a Haladás jelenlegi helyezése?

Igazából ez sok összetevős dolog, mert több olyan csapat áll mögöttünk, akik gyengébben kezdték a bajnokságot. Nálunk pedig egy jó keret és remek közösség alkotja a csapatot, csak sajnos azok a fránya sérülések. Mely együttes mondhatja el, hogy két válogatott szintű kapusa sérül meg rövid idő alatt? Hogy a védelmünket, majd a támadósorunkat ne is említsem. Szerencsére lelkes és tehetséges fiatalok vannak Szombathelyen, akik remekül szálltak be menet közben, így okoztunk pár kellemes meglepetést a szurkolóink számára. Azonban ahhoz, hogy előrelépjünk, a télen feltétlenül igazolnunk kell. Most látszik mennyire vékony a keretünk és lassan a kispadra nincs cserejátékosunk. Viszont a mostani helyezésünk valóban reálisnak mondható.

közösség

további frisss

lap tetejére