Futsal: ismét a dobogót veszi célba a Swietelsky-Haladás VSE

Szita Róbert Fotó: Hornyák Emőke • 2015. augusztus 27., csütörtök •
A tavalyi bronzérem után idén is az élmezőnyben szeretne végezni a Swietelsky-Haladás VSE futsal csapata – tudtuk meg a klubcsapat csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az NB I-es bajnokság a szombathelyiek számára augusztus 31-én, idegenben kezdődik, az ellenfél a budaörsi Aramis SE lesz.
Futsal: ismét a dobogót veszi célba a Swietelsky-Haladás VSE

Bokor Zsolt, a szakosztály elnöke köszöntőjében elmondta: az előző szezon nagyon jól sikerült, az eredményeink bennünket igazoltak.

Az elnök a játékosok mellett a vezetőedzőt, Marcos Angulot is méltatta, hiszen a dobogós helyezés a klub eddigi legnagyobb eredménye. Hozzátette: a névadó szponzor, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. támogatása töretlen, így továbbra is csak a sportra kell koncentrálnunk.  

Homlok Zsolt, a Haladás VSE elnöke, miután 3 éves kontraktust írt alá a klub vezetőjével, arról beszélt, hogy az új szerződés kibővíti és még stabilabbá teszi az eddigi együttműködést.

Az eredmények számítanak, minden más mellékes. A futsal volt az első Vas megyéhez kötődő sportág, ahol a Swietelsky cég megjelent, mint támogató. Aztán az egészséges életmódra való nevelés keretében egyre több kisgyermek választotta ezt a sportágat, ehhez persze a felnőtt csapat sikere is hozzájárult. 
Az új szerződéskötéssel azt üzenjük, hogy a jó dolgokért érdemes dolgozni. érdemes azt szponzorálni. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy jó lenne, ha mások is velünk együtt járnának ezen a megkezdett úton, mert érdemes a sportot támogatni és még merészebb álmaink is lehetnek, bár a siker, a növekedés akkor jó, ha mértéktartó. Egy várat kell építeni, ez pedig a Haladás
– tette hozzá Homlok Zsolt. 

Marcos Angulo, a csapat spanyol vezetőedzője a tavalyi szezon sikereire emlékeztetve, először a szakosztály valamennyi tagjának, elnökének gratulált, hiszen a munka – mint mondta – mindvégig gördülékeny volt. 
Idén is a tavalyihoz hasonló helyezés, a dobogó elérése a célunk, de óvatosan kell az elvárásokról beszélni. Boldog vagyok, mert itt dolgozhatok, Szombathelyen, és annak is szívből örülök, hogy az Illés Akadémiáról is fogadhatunk játékosokat. Legutóbb a szombathelyi születésű, saját nevelésű 17 éves Sipos Gergő után Németh Eriket és Molnár Milánt integrálhattuk a csapatba.

Az új igazolásokról, és a tervekről a Haladás székházában tartott eseményen a frisss.hu megtudta, hogy Nagy Tamás válogatott játékosként 3 évre szerződött a klubhoz. Játszott Cipruson is, de a tavaly 2. helyen végzett Berettyóújfalut is erősítette már, így a BL-ben is szerepelt a 29 éves támadó, aki nagy reménysége a csapatnak. 

A Swietelsky-Haladás VSE augusztus 31-én, hétfőn az Aramis SE ellen kezdi meg bajnoki szereplését. A meccset Budaörsön rendezik.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére