Fókuszban a hadirepülők: Deltaszárnytól a fekete hölgyig

SzR-HCs • 2015. április 25., szombat •
Fotókat, családi ereklyéket, és korabeli dokumentumokat lehet megtekinteni a Szombathelyi Családok az I. világháborúban címet viselő tárlaton. A Nagy Háborús Emlékév programsorozat a Katonatörténeti Kiállítás Aréna utcai helyszínén folytatódott, ahol megtudtuk, hogy a tavalyi huszonnyolc rendezvényt idén tizenkilenc követi. Farkas Géza fotógyűjteménye, egy katonatiszt személyes hagyatéka és Pável Ágoston ereklyéi mellett egy rézből készült tintatartó, valamint egy díszített lőszerhüvely is megtekinthető. A szombathelyi eseményen Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy tartott rendhagyó előadást, majd bemutatta egyik könyvét is.
Fókuszban a hadirepülők: Deltaszárnytól a fekete hölgyig

Az emlékeknek tovább kell élni - ezt Csapláros Andrea  múzeumigazgató mondta köszöntőjében, majd családi emlékeit elevenítette fel, amikor dédnagybátyjáról, néhai Vitéz Háry László pilótáról emlékezett meg. 
Ezt követően Puskás Tivadar polgármester úgy fogalmazott, hogy azért kell összegyűjteni az emlékeinket, mert utódaink csak a mi leírásainkból tudják majd rekonstruálni a múltat. Emlékeztetett a Nagy Háborús Emlékév tavalyi 28 rendezvényére, majd az idei tizenkilencről is szót ejtett. 
Segítsünk a kiállítások létrejöttében, adjuk tovább a történelem egykori hírmondó eszközeit - szólított fel, majd hozzátette: akik a nagy háborúban harcoltak, mindannyian hősök voltak. 
Jagadics Péter főszervező pedig arra kérte a jelenlévőket és a média képviselőit, hogy csatlakozzanak ahhoz a felhíváshoz, melynek értelmében mindenki felajánlhatja a birtokában lévő emlékeket a levéltárnak és a múzeumnak. A nyugállomáynú alezredes mindenkit megnyugtatott, hogy az ereklyék tulajdonosai visszakapják a tárgyakat, de még a digitalizált formát is átvehetik.
Ezt követően Kositzky Attila nyugállományú altábornagy segítségével idézték fel a jelenlévők a repülés évszázados történetét. 
A Nagy Háborús Emlékév rendezvénysorozatának következő epizódja április 29-én lesz, amikor a ,,Diákok az I. világháborúról" című minikonferenciát rendezik meg az Aréna u. 8. szám alatt. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére