Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

vkriszti-hvg.hu • 2014. november 06., csütörtök •
Az elkövetkezendő öt hétben fokozottan ellenőrzik a rendőrök az utakat a Látni és látszani program keretében. Nem csak az autósok esnek majd a kontroll alá, a motorosok és kerékpárosok is készüljenek fel az intézkedésekre.
Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

November 6-a és december 12-e között fokozott ellenőrzést tart az utakon a rendőrség – írta a Hír24. Teljes körűen és kiemelten vizsgálják a járművek világítását, láthatóságát, sőt még a jogosítványban szereplő szemüveg vagy kontaktlencse viselését is. Még azt is nézni fogják, hogy a szemüvegesek tartanak-e az autóban tartalék szemüveget. Az ellenőrzés minden járműtípusra kiterjed, kerékpártól a teherautóig.

Közben a Vezess.hu szakújságírója arra hívta fel a figyelmet, hogy az izzókészlet 2009 óta nem kötelező tartozék a kocsiban, és a tartalék szemüveg is csak akkor kötelező, ha a jogosítványban a 110-es kód szerepel a járműkategória mellett.

Az ORFK arra is felhívja a figyelmet, hogy december 12-ig ingyenes látásvizsgálaton vehetnek részt a járművezetők, sőt az autójukat is ingyen nézethetik át a Látni és látszani kampány keretében, akcióhoz csatlakozott pontokon. A programba bekapcsolódott optikák és szervizek listáját a kampány honlapján tekinthetik meg a sofőrök.

közösség

további frisss

lap tetejére