Fogatok és akadályok, bemutatók és nyeremények

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. július 30., vasárnap •
Kiváló hangulat, nagyszerű verseny és lovas szórakoztató programok jellemezték a tizenegyedik alkalommal megrendezett rangos fogathajtó-versenyt. Vasárnap délután Gencsapátiban jártunk.
Fogatok és akadályok, bemutatók és nyeremények

A tíz esztendeje autóbalesetben elhunyt Bodorkós József emléke előtt tisztelgett a Bucsui Fogathajó-verseny valamennyi résztvevője, hajtók, fogatok és persze a szép számú közönség is.

A helyi polgármester, Bodorkós Ferenc által – a meghívásos rendszerben lebonyolított versenyre érkezett és felsorakozott fogatok, illetve hajtók előtt – tartott megnyitón elhangzott, hogy 11 éve indult ez a kezdeményezés, verseny, mely lassan nagykorúvá válik és a fogatok felsorakozásakor tapasztalt igazán impozáns látvánnyal hozzájárul a gencsiek ünnepéhez. 

Sporteseményünk motorja Geröly Tibor főszervező, aki egyben Gencsapáti alpolgármestere is. Köszöntüm őt, minden fogathajtót és valamennyi kedves résztvevőt, aki jelenlétével, munkájával, aktív közreműködésével hozzájárul a mai verseny sikeréhez és a gencsiek Szent Jakab búcsújához – fogalmazott a polgármester.

A főszervező, Geröly Tibor idén is színvonalas versenyt szervezett, hiszen a ,C’ kategóriás besorolású  sportesemény rangját jól jelezte, hogy amellett, hogy igazi jó barátok indultak, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből, de a szlovákiai Felvidékről is megtisztelték a fogatosok a szervezőket.

A helyszínen idén is meggyőződhettünk arról, hogy az akadályhajtás a fogathajtás szépsége. A bóják között ezúttal 20 akadályt állítottak fel, a pályát pedig úgy kellett szintidőn belül teljesíteni, hogy minden verőhiba 3 pont levonással járt. Aki nem tudta a pályát szintidőn belül hozni, szintén büntetőpontra számíthatott.  A vadászhajtásnál pedig csak az idő számított, egy verőhiba 10 másodperc pluszt jelentett. Az adott pályán mintegy 14-16 akadályt kellett minél gyorsabban meghajtani.

A fogatok pedig csak jöttek és jöttek, majd egymást követve teljesítették a kijelölt pályát, de nemcsak a fogathajtás, a kiegészítő programok is kiváló szórakozást jelentettek a kilátogatóknak. 
Vargyas Vilmos lovas kaszkadőr-bemutatót tartott, Süli Attila pedig kiképzett kutyákkal, gyerekek bevonásával juhtereléssel kápráztatta el a közönséget.     

A versenyek és a szórakoztató programok közben tombolajegyek vásárlására is lehetőség nyílt.  A legszerencsésebb kilátogató értékes nyereménnyel, egy pónilóval gazdagodott, de bárány és rengeteg más, értékes tárgynyeremény is meglepetést okozott fortuna kegyeltjeinek.

A fogathajtó emlékversenyt a tervek szerint jövőre is megrendezik.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére