Finálét játszik holnap este Turzó József csapata

Frisss - fotó: Tóth Arnold. Bodorkós Máté • 2017. február 11., szombat •
A Swietelsky-Haladás VSE óriási lelkesedéssel játszva jutott a Magyar Kupa döntőjébe.
Finálét játszik holnap este Turzó József csapata

Senki nem gondolta volna, még a legelvakultabb szurkolók sem, hogy a vasi teremlabdarúgók ennyire simán jutnak a döntőbe. A bajnoki szezont rendkívül visszafogottan kezdő szombathelyiek az új vezetőedző irányításával megtáltosodtak. Jelenleg a tabella hatodik helyén állnak, amely az alapszakasz végén már felsőházi rájátszást ér.

Szombat este pedig a tabella harmadik pozícióját elfoglaló Aramis ellen kellett megmutatniuk Horváth Péteréknek, hogy mit tudnak. A bajnoki és kupa bronzérmek után a zöld-fehér játékosok fényesebb medálért érkeztek Veszprémbe.

A parázs összecsapást a Haladás kezdte jobban. Több helyzetet dolgozott ki ellenfelénél, akik rendkívül agresszíven játszottak. Nem meglepő, hogy a 10. perc végére már több sárga kártyát is felmutattak az Aramis játékosoknak. A keménykedésnek egyébként meg volt a hozadéka is, hiszen Büki révén a vezetést is megszerezték. Az első sokkot követően magára talált a Haladás és Horváth Péter csapatkapitány egalizált. Hajmási Milán is megtalálta góllövő cipőjét, az ő góljával már a vasi futsalosok vezettek. Ráadásul a második játékrész elején Sámson Zoltán jutott a kiállítás sorsára, amely felpörgette Torzó mester tanítványait. A félidő közepén 5 perc alatt lőtt 4 gólt a Hali, amely végleg pontot tett az elődöntő végére.

Abszolút megérdemelt sikert arattak a szombathelyiek, akik holnap az aranyérem reményében léphetnek pályára. A fináléban a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes Rába ETO lesz az ellenfél.

A döntőt egyébként az M4 sportcsatorna élőben közvetíti.

 

Swietelsky-Haladás VSE - Aramis SE
6-1

Haladás: Sásdi, Matyi, Gyimesi (kapusok) - Németh E., Gyurcsányi, Hegyesi, Vidák, Öreglaki, Halmos, Hajmási, Németh P., Sipos, Horváth P., Bencsik
Vezetőedző: Turzó József
Gólszerzők: Hegyesi (2), Vidák (2), Hajmási, Horváth P. illetve Büki
Kiállítva: Sámson

közösség

további frisss

lap tetejére