Fidesz: luxusautóval járt a diákokat becsapó Czeglédy Csaba

Szerző: frisss.hu/ MTI - Fotó: MTI • 2017. augusztus 03., csütörtök •
A Fidesz szerint miközben a Human Operator Zrt. több ezer diákot csapott be, addig elnökének, a hárommilliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabának havi 2,4 millió forintos juttatást és egy akár 60 millió forintot érő luxus autót is biztosított.
Fidesz: luxusautóval járt a diákokat becsapó Czeglédy Csaba

Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón ismételten felszólította Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy nyilatkozzanak "bizalmi ügyvédjük" büntetőügyéről.

Kiemelte, továbbra is választ várnak arra, hogy a csalásban érintett milliárdokból jutott-e az említett pártok kasszájába, illetve arra is, hogy az ellenzéki vezetők tudtak-e arról, hogy bűncselekmények útján csapnak be diákokat.

Mint azt korábban megírtuk, Czeglédy Csaba a gyanú szerint egy - a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő - szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére