A vállalkozások számára reményteli év lesz az idei

fidesz.hu • 2014. március 12., szerda •
Az adatok alapján joggal feltételezhető, hogy 2014-ben jelentős gazdasági növekedés lesz Magyarországon, ami a foglalkoztatás komoly bővülését eredményezi majd – mondta Puskás Imre. A parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke március 12-i sajtótájékoztatóján közölte: számos területen kedvező értékeket kaptak. Példaként említette az infláció alakulását, amely azt mutatja, hogy gyakorlatilag nem volt Magyarországon pénzromlás.
A vállalkozások számára reményteli év lesz az idei

Az ipari termelés legnagyobb mértékű növekedése a gépjárműgyártásban tapasztalható – szólt a részletekről Puskás Imre, megjegyezve, hogy a többi alágazat is jól teljesít.

A legfrissebb adatok szerint jól teljesít a magyar ipar, amely 6,1 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a kormánypárti politikus. A külkereskedelmi mérleg alakulását is kedvezőnek nevezte Puskás Imre, mellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kivitel mértékének növekvő üteme mellett, az export-import mérleg is pozitívumot mutat. Az export pedig az elmúlt egy évben 2,8 százalékkal növekedett – fűzte hozzá.
A fideszes országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet, hogy hazánk exportja 2012-ben csúcsot döntött, meghaladva a 81 milliárd eurót. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy hasonlóan fog alakulni a kivitel 2013-ban és idén is. „Mindezek a mutatók és számos más körülmény azt a reményt adja számunkra, hogy Magyarországon 2014-ben is jelentős gazdasági növekedés lehet” – mutatott rá, kiemelve, hogy fontos tényező lehet a kis- és középvállalkozói szektor, amely a magyar munkavállalók többségének biztosít munkahelyet, és a legnagyobb arányban rendelkezik hazai tulajdonosi körrel.

Puskás Imre ennek kapcsán arról beszélt, hogy a kormányzat prioritásként kezeli ezen szektor helyzetbehozatalát a külkereskedelemben. Mint mondta: ezt segítheti az Eximbank kedvezményes hitele azon kkv-k számára, amelyek külpiacokra kívánnak termelni.
A fideszes politikus megemlítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramját is, mely szintén jó eredményeket hozott az elmúlt időszakban. „A vállalkozások a hitelt többségében beruházásokra fordítják, a mi gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővülését fogja eredményezni” – fűzte hozzá.

Puskás Imre arról is tájékoztatott, hogy a magyar kormány megküldte a partnerségi megállapodást az Európai Bizottságnak (EB), amely fontos állomás a 2014-2020 közötti fejlesztési pénzek eléréséhez.

A költségvetési bizottság alelnöke ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a következő hét évben összesen 10.500 milliárd forint áll majd Magyarország rendelkezésére.

Ebből az összegből hazánk 60 százalékot gazdaságfejlesztésre fog fordítani, szemben a Gyurcsány-korszakkal, amikor alig 15 százalékot fordítottak ugyanerre a célra. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy terveik szerint ezekből a forrásokból jelentős mértékben fognak részesülni a kis- és középvállalkozások.
Kifejezetten reményteli év elé nézünk Puskás Imre szerint. Ugyanakkor rámutatott, hogy hazánk fejlődését egyetlen dolog törheti meg, ha a választások után visszatérhetnek azok, akik 2010 előtt egy szélsőséges gazdaságpolitikával Magyarországot a tönk szélére juttatták.

közösség

további frisss

lap tetejére