Fiatalokkal erősít, és fejlesztő programot indít a Körmend

frisss, YouTube • 2019. augusztus 12., hétfő •
Kiss Mátyás és Kozma Gergő is aláírt.
Fiatalokkal erősít, és fejlesztő programot indít a Körmend

Négy évre szóló megállapodást írt alá nevelőegyesületéhez, az Egis Körmendhez Kiss Mátyás, aki az előző szezonban már többször játéklehetőséget kapott a felnőtt csapatban is. A 2001-ben született, az U16-os és U18-as válogatottakat is megjárt fiatalember tehát a következő években is az Egis Körmend játékosa lesz. Mint a szerződés aláírásakor elmondta, nagy változást nem jelent számára mindez, hiszen itt nevelkedett, ugyanakkor neki is jó, hogy immár a felnőttkor küszöbén hosszútávra kötelezte el magát Körmendre. Hálás a lehetőségért, és mindenképpen itt szerette volna megkezdeni a profi karrierjét, amihez nagyon jó lehetőségeket biztosítanak számára a klubnál. Most elindult egy, a fiatalok fejlesztését célzó program, amiben sok játékos részt vesz, ezért is vágott bele a megállapodásba. Ezenkívül Kozma Gergő is három évre kötelezte el magát az Egis Körmendhez. Gergő Szombathelyen, a Falco játékosaként nevelkedett és az utánpótlás korosztályok után a felnőtt csapatban is ott mutatkozott be. Majd egy amerikai szezon következett számára, legutóbb pedig a TF Budapest együttesének keretében kapott helyet. Jelenleg ő is részese a klubnál indult fejlesztő programnak, ahol bizonyíthatja, hogy a felnőtt csapatban is az Egis Körmend segítségére lehet.

közösség

további frisss

lap tetejére