Felfüggesztve, majd újrakezdve: Gencsi söprű huszonegyedszer!

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2017. június 04., vasárnap •
Időben elkezdődött, aztán a szélvihar miatt kiadott riasztás miatt másfél órán keresztül nem táncoltak a színpadon. Aztán még cikkünk megjelenése idején is rekordokat döntöget a 24 produkció és a mintegy 550 fellépő táncos.
Felfüggesztve, majd újrakezdve: Gencsi söprű huszonegyedszer!

A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes szervezésében évek óta nagy sikerrel fut a “Gencsi Söprű” Néptáncfesztivál, melyet a hagyományt követve, idén is össztáncművészeti fesztiválként, külföldi szereplőkkel, rengeteg érdeklődővel, idén immár huszonegyedszer rendeznek meg.

A fellépő néptánccsoportok segítségével körbejárhattuk a régiót, hiszen idén már Rábaközi és vasi csoportok is nagy létszámban érkeztek, így aztán Felsőcsatár, Szentpéterfa, Horvátzsidány, Vaskeresztes csoportjai, de az Ungaresca, az Erdélyből érkezett mezőségi csoport, a helyiek képviseletében a gyencsiek 5 csoportja, valamint a hagyományőrző vitnyédiek sem hiányozhattak.

Összesen 24 produkció, 550 táncos érkezett, mellyel rekordokat döntögetünk.  Újdonság a színpadok együttműködése is  – nyilatkozta honlapunknak a helyszínen Varga Albin, a gencsapáti hagyományőrző egyesület vezetője.

A színpadi újítások, a kibővült lehetőségek ellenére az öltözködés most is nehézséget jelentett, a táncosok azonban feltalálták magukat, ők bárhol át tudtak öltözni. 

A fesztivált egyébként időben elkezdték a Nagysátorban, ám kevéssel 14 óra után az Országos Meteorológiai Szolgálat és a katasztrófavédelem által kiadott riasztás miatt a műsorvezető közlése alapján felfüggesztették. Épp a vaskeresztesiek német ajkú csoportja aratott sikert, amikor érkezett a közlés, ezt követően fegyelmezett rendben mindenki, a néptáncosok, és a több száz főnyi közönség is elhagyta a sátrat és a helyi Művelődési Ház felé vették az irányt.   

16 óra után pár perccel folytatódott a Gencsi Söprű, aki pedig érdeklődik a néptánc iránt, az látogasson ki bátran Gencsapátiba, hiszen kb. 19 óráig biztosan láthatja a régió legjobb táncosait.

A péntek óta zajló XXVI. Gencsapáti Pünkösdi Fesztiválról érdemes tudni, hogy továbbra is minden program ingyenes, csak az esti koncertek belépődíjasok. 

Vasárnap délután és este is érdemes lesz még kilátogatni, hiszen fellép még a Republic, a Soulwave és a Halott Pénz is, de Voksán Virág és Katapult DJ is a nagyérdemű kiváló szórakoztatását szolgálja majd. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére