Nemzetközi sakkverseny volt Szombathelyen

szróbert • 2014. szeptember 01., hétfő •
Százharminc sakkozó ült asztalhoz a vasárnap, Szombathelyen megrendezett XIV. Pungor János Sakk Emlékversenyen. A FIDE pontszerző rapid sakkversenyt profi, amatőr és 12 év alatti csoportokban bonyolították le, hétfordulós, svájci rendszerben.
Nemzetközi sakkverseny volt Szombathelyen

A profi csoportban nagymesterek, nemzetközi mesterek és számos FIDE mester is asztalhoz ült. Ott volt az indulók között Antal Gergely nemzetközi nagymester és a Haladás olimpikonja, Lakos Nikoletta női nemzetközi nagymester is. 
A verseny egyik szervezőjétől, Csonka Attila nemzetközi mestertől a frisss.hu megtudta, hogy a mostani rapid verseny jól illeszkedik a Haladás sakkozóinak felkészülési programjába. 

A hazai versenyzők mellett Szlovéniából, Horvátországból és Ausztriából is érkeztek sakkozók, így már most külföldiekkel versenyezhettünk. Ez azért jó, mert a Haladás sakkozóiként hamarosan a spanyolországi Bilbaóba utazunk, ahol a Klubcsapatok Európa Kupáján veszünk majd részt. Itt az újdonsült olimpiai ezüstérmes, Rapport Richárd vezeti majd a bábukat az első táblán, aztán a második táblán Ricsi edzője, Ruck Róbert nemzetközi nagymester versenyez majd, de a Haladás sakkozói közül ott lesz még Kovács Gábor, Németh Miklós, Nagy Gábor, Pergel László és jómagam is - tette hozzá Csonka Attila nemzetközi mester. 

Az eredményeket IDE kattintva találják meg. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére