Ezektől a hírességektől vettünk végső búcsút 2016-ban

Szerző: BP - Fotó:ujszo.com/vogue.com/d2vrsup6vl2y4n.cloudfront.net • 2016. december 30., péntek •
Csakúgy hullottak a csillagok idén.
Ezektől a hírességektől vettünk végső búcsút 2016-ban

Idén év elején is összeült a bizarr nevű és tevékenységű Deathlist (Halállista) bizottság, hogy összeállítsák annak az 50 hírességnek a névsorát, akikről úgy gondolták, valószínűleg még 2016-ben távoznak az élők sorából. Az előző évből 25 életben maradt híresség automatikusan átkerült az új listára. A többieket pedig az alapján rangsorolták, hogy milyen a jelenlegi egészségi állapotuk és az életvitelük. A bizottság tavaly rekordot állított fel, ami a tippeket illeti, ugyanis 14 sztár halálát jósolták meg sikeresen. Jöjjön, az idei mérleg.

Abe Vigoda

A listán szereplő hírességek közül a 11. helyen álló Abe Vigoda, amerikai színész nyitotta a sort, január 26-án. Vigodát olyan filmekből ismerhetjük, amint a Keresztapa, a Nicsak, ki beszél? vagy az Ágyúgolyófutam 2.

Fotó: celebnmusic247.com

Boutros Boutros-Ghali

Őt követte a jobb világra Boutros Boutros-Ghali, az ENSZ volt főtitkára (1992-’96), február 16-án. 94 éves korában érte a halál, a listán a 38. helyen jelölték meg.

Martin Crowe

A halállista első helyezettjének jelölt Martin Crowe új-zélandi krikett játékos halálát is eltalálták, miután március 3-án elvesztette a harcot a rákkal szemben.

Nancy Reagan

Március 6-án újabb hírességet vesztettünk el, 94 évesen meghalt a lista 14. helyén álló Nancy Reagan, színésznő és az USA későbbi fist lady-je, Ronald Regan felesége. Az ő nevéhez köthető a Fehér Ház több termének felújítása, de kezdeményezője volt például a Just Say No drogellenes kampánynak is. 

Fotó:epictimes.com

Cliff Michelmore

Március 17-én halt meg a 40. helyen jelölt Cliff Michelmore. Őt a BBC legendás műsorvezetőjeként ismerhettük. Michelmore közvetítette többek közt az Apollo Holdra szállását és a Kennedy-gyilkosságot is.

Muhammad Ali

Június 4-én a valaha élt legnagyobb boksz legendától, Muhammad Alitól búcsúztunk.  A sportoló légzési problémái mellett 1980 óta Parkinson-kórral küzdött. A lista 45. helyén álló Ali 74 évesen távozott az élők sorából.

Joao Havelange

Augusztus 16-án, 100 éves korában halt meg Joao Havelange, a FIFA volt elnöke (1974-1998), aki már öt éve a lista egyik dobogósa volt. 2016-ban a 3. helyre jelölték.

Fotó:dailymail.com.ng

Bhumibol Aduljadezs

Októbert 16-án Thaiföld elvesztette legendás uralkodóját, 89 évesen meghalt Bhumibol Aduljadezs. Aduljadezs 1946 óta birtokolta a thai trónt.  A világ leghosszabb ideje hatalmon lévő királya és egyben a világ második legidősebb hivatalban lévő uralkodója volt. Ő a lista 5. helyén állt.

Fidel Castro

November 26-án Kuba diktátora, Fidel Castro távozott az élők sorából. Castro 90 évesen halt meg, 13-szor jelölék a listán, idén a 13-diknak.

Gábor Zsa Zsa

December 18-án, 99 évesen meghalt Gábor Zsa Zsa (Gábor Sári) magyar származású színésznő. A híresség olyan sztárokkal jelent meg együtt a filmvásznon, mint Marilyn Monroe, Mel Ferrer, Orson Welles, Charlton Heston, Marlene Dietrich vagy Ginger Rogers. 1958-ban Golden Globe-különdíjjal tüntették ki, később pedig saját csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. A művésznő 2002-ben, egy autóbaleset következtében részlegesen lebénult és kómába esett. Több hónapnyi kezelés után ugyan elhagyhatta a kórházat, de a balesetből származó sérülések miatt tolószékbe kényszerült, és élete végéig ellátásra szorult. Zsa Zsa már 10 éve szerepel a halállistán, idén a 2. helyen jelölték.  

Fotó:velvet.hu

Liz Smith

December 24-én, szenteste elhunyt Liz Smith színésznő. Leghíresebb szerepe Nana volt a The Royle Family-ben illetve Mrs. Cropley-t alakította a Vicar of Dibley-ben. Olyan filmekben is szinkronizált, illetve játszott, mint a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény, a Charlie és a csokigyár és Az eltakarítónő. A művésznő 95 évesen halt meg, ekkor a lista 12. helyén állt. 

Richard Adams

A neves angol írót szintén szenteste napján érte a halál. Neki köszönhetjük a Gesztenye, a honalapítót, ami a legsikeresebb alkotása volt. Richard Adamst 96 éves korában érte a halál, ekkor a lista 9. helyén szerepelt. 

Megdöbbentő halálesetek

Voltak olyan tehetségek is, akiknek a halála a legtöbb embert szinte sokként ért. Ők nem szerepeltek a halállistán, azonban úgy hozta az élet, hogy a legváratlanabb pillanatban kellett búcsút vennünk tőlük.

David Bowie

Szinte az egész világot megrengette Bowie január 10-én bekövetkezett halála. Ha az életéről van szó, akkor tulajdonképpen az elmúlt ötven év popzenéjéről is. A modern zene legnagyobb kaméleonja tökéletesen olvasztotta össze a kortárs kultúra hatásait az egyéni látásmódjával, miközben feltűnt filmekben (például: A Földre pottyant ember, Fantasztikus labirintus, Az éhség), szerepelt videojátékokban. Ikonikus dalai közül csak néhány példa: Life on Mars?, Space Oddity, Golden Years, Heroes. A sztár hosszas betegség után (18 hónapig küzdött a rákkal), 69 éves korában hunyt el.

Black

Colin Vearncombe, művésznevén Black január 26-án hunyt el, 53 évesen. Hihetetlen halálát egy autóbaleset okozta, amit Írországban szenvedett el Cork repülőtere közelében. A brit énekes legismertebb slágere a Wonderful Life.

Umberto Eco

A kortárs kultúra egyik legnagyobb alakját vesztettük el február 19-én. Eco nevéhez köthető A rózsa neve című regény, ami egyben a ’80-as évek legnagyobb regényszenzációja. Az író több rangos irodalmi kitüntetést megkapott, többek között a Strega-díjat, a Médicis-díjat, a Cesare Pavese-díjat, az Asztúria Hercege Díjat, az Osztrák Állami Díjat, 2007-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat. A szerző régóta küzdött a rákkal, 84 éves korában hunyt el.  

Sir George Martin

Március 8-án, 90 éves korában halt meg George Martin, zenei producer, akit csak az „ötödik Beatle”-ként emlegettek, ezzel utalva a The Beatles együttes producereként végzett munkájára. A zeneiparban végzett szolgálataiért lovaggá ütötték.

Prince

Április 21-én, 57 évesen elhunyt a popzene egyik legnagyobb alakja, Prince. A zenés, énekes és dalszövegíró besöpörte az Oscar-, a Golden Globe-díjat, sőt, hétszeresen a Grammy-t is.  Legsikeresebb dalai között van a Purple Rain, a Let's Go Crazy, a When Doves Cry és a Diamonds and Pearls.

Bud Spencer

Nagy kihívás lenne olyan embert találni, aki ne hallotta volna még soha a színész nevét. Spencer a Piedone-filmekkel, spagetti-westernekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté. Pályáját egyébként sportolóként kezdte, ő volt az első olasz úszó, aki 100 méteres gyorsúszásban egy percen belüli eredményt ért el. A legenda 84 évesen, június 27-én távozott az élők sorából.

David William Huddleston

Ő augusztus 2-án, 84 évesen halt meg. A színészt olyan filmekből ismerhetjük, mint A nagy Lebowski, a Nyomás utána!, de szerepelt számos Bud Spencer-filmben is.

Christopher Arthur Amon

Augusztus 3-án végleg távozott az MBE új-zélandi autóversenyzője, volt Formula–1-es pilóta, az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny győztese. Amon több híres csapatnál is versenyzett a Formula–1-ben, így a Ferrarinál, Marchnél, és Matranál. Korának egyik leggyorsabb és legbalszerencsésebb versenyzőjének tartják. A halál 73 évesen érte.

Leonard Cohen

82 éves korában, november 11-én elhunyt Leonad Cohen zeneszerző-énekes. Pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott, a kanadai zenész szakma Juno-díját, Grammy-díjat az életművéért, és Glenn Gould-díjat is. Elnyerte Kanada Érdemrendjét is, ami az országban adható legmagasabb kitüntetés. Melankolikus dalaiból csak kevés lett sláger, azonban 1984-ben megjelent dalát, a Hallelujah-t viszont mára több százan dolgozták már fel.

George Michael

A sors fintora, hogy december 25-én elbúcsúztunk az egyik legismertebb karácsonyi sláger - a Last Christmas - egyik előadójától, George Michael- től. Olyan dalokat köszönhetünk neki, mint a Wake Me Up Before You Go-Go, Freedom vagy a Fastlove. Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál. ​ 

Carrie Fisher

Szinte sokként érte a Star Wars rajongókat Carrie Fisher december 27-én bekövetkezett halála. A színésznő, azonban nemcsak a Csillagok háborúja Leia hercegnőjét formázta meg, hanem olyan filmekben is feltűnt, mint a Blues Brothers, az Ami sok, az sokk, vagy a Jay és Néma Bob visszavág. A színésznő 60 évesen hunyt el. 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére