,,Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcoltak”

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. október 06., péntek •
A magyar katonák helytállása, példátlan hősiessége is témája a Doberdő-fennsíkot védő magyar katonákról szóló kötetnek, melyet számos szombathelyi diák jelenlétében, a Katonatörténeti Kiállítás korhű hangulatában ajánlottak figyelmünkbe.
,,Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcoltak”

A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kiadásában jelent meg Pintér Tamás  – Rózsafi János – Stencinger Norbert a ,,Magyar ezredek a Doberdó Fennsík védelmében” című kötete. 
A Jagadics Péter nyugállományú alezredes, a kiállítás kurátora által megnyitott könyvbemutatóra sok szombathelyi diák látogatott el és megtudhattuk, hogy a Visegrádi Szent György Lovagrend és a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány – Katonatörténeti Kiállítás meghívásának tettünk eleget, amikor az Aréna u. 8. szám alatt a köszöntőt mondó Harangozó Bertalan kormánymegbízott szavait jegyeztük fel. 

Előbb személyes, illetve családi vonatkozású háborús emlékeit elevenítette fel Harangozó Bertalan, aki a kötet előszavát jegyző Kovács Vilmos ezredest is megidézte, amikor elmondta, hogy a magyar katonák helytállása a nagy honvédő háborúkban példaértékűnek tekinthető. 
A frontokon igen keserves harcokat folytattak a magyar katonák – hangsúlyozta köszöntőjében Harangozó Bertalan kormánymegbízott, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy háborúban 5,5 millió hadköteles magyar állampolgárból 3,6 millió vonult be. A 4 éves vérzivatar idején fél millióan sajnos meghaltak, másfél millióan pedig megsebesültek.

Ismét Kovács ezredest idézte, amikor elmondta, hogy a magyar katonák parancsra, a közös Monarchia védelmében, 1916 augusztusában, a Doberdó-fennsíkon is példátlan hősiességgel küzdöttek, ami párját ritkítja a világtörténelemben. 
,,Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcoltak” – idézte, aztán azt kérte a fiataloktól, hogy érezzék gyermeki, unokai, dédunokai kötelességüknek, hogy utánamennek a családi kalendáriumnak és feltárják az egyes családok háborús vonatkozásait.


Tizenévesen ugyan még nem érzik ennek fontosságát, de ne feledkezzenek meg a nagypapáról, a déd- és ükszülőkről. Az emlékeket kutatni, keresni kell, a bécsi levéltárban pedig meg lehet találni a legfontosabb adatokat – fogalmazott Harangozó Bertalan, aki azt is hozzátette, hogy ,,csak a Magyar Népköztársaság bolsevikjai tagadták meg a hadiözvegyektől, a hadiárváktól a jogos járandóságaikat, ezt még a bolsevik hatalmak sem tették meg sehol”.

Ezután megköszönte a szerzők elkötelezettségét, illetve az átdolgozott 2. kiadás elkészítésébe fektetett energiájukat, majd újra emlékeztette a jelen generációit az elődök iránti nagyrabecsülés kifejezésére.
Jól felfogott érdekünk, hogy emlékezzünk őseinkre, ha ezt nem tesszük meg, mi is kevesebbek leszünk – ezekkel a szavakkal ajánlotta az olvasók figyelmébe a most megjelent kötetet a kormánymegbízott.

Ezután Kamondi Péter újságíró beszélgetett a 3 szerzővel a kötetről. Megtudhattuk, milyen ádáz harcok folytak a lövészárkokban és az alagutakban – ezek megismeréséhez pedig a közelmúltban befejeződött hadszíntér-kutatások eredményei segítették hozzá a szerzőket.

Az is elhangzott, hogy az olaszok kegyesen kezelik mindkét fél katonasírjait, a szerzőtrió tagja, Stencinger Norbert arról mesélt, hogy külön alegységeket különítettek ki arra a feladatra, hogy felkutassa a hősi halottakat. Emellett azt is megtudtuk, hogy a most megjelent bővített kiadás az újabb kutatások, az olasz és a magyar hadtörténeti múzeumok munkatársai által végzett legújabb kutatások eredménye. 


A tankönyvi anyag nem minden esetben kínál elegendő tudásanyagot egy-egy történelmi eseményhez – nem is ez a feladata, ilyen esetekben hiánypótlóak ez a kiadvány is, hiszen kellő részletességgel taglalja a Doberdó-fennsíkon történteket. Ezt igazolta az is, hogy az esemény végén szép számmal vásároltak a kötetből a jelenlévő érdeklődők. A bemutató dedikálással zárult. 
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére